Két hullámban csapott le a nagy károkat okozó vihar Magyarországon

•  Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A pénteki vihart egy még erősebb követte szombat hajnalban, azóta már több mint kétezer bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez az okozott károk miatt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője szombat reggel az MTI-vel.

MTI

2023. augusztus 05., 11:102023. augusztus 05., 11:10

2023. augusztus 05., 11:442023. augusztus 05., 11:44

Mukics Dániel alezredes tájékoztatása szerint a pénteki vihar miatt 182 beavatkozásra volt szükség. Péntek reggel Vas vármegyét és Budapestet, délután pedig Hajdú-Bihar vármegyét érintette leginkább a vihar. Vas vármegyében Jákon, Szakonyfaluban és Szentgotthárdon homokzsákokkal kellett védekezni a villámárvizek ellen. A nap folyamán Budapesten 38, Hajdú-Bihar vármegyében pedig 72 tűzoltói beavatkozásra volt szükség – utakra, házakra, autókra dőlt fák, vízzel teli pincék miatt –, leginkább Debrecenben és Püspökladányban. Debrecenben hét, Püspökladányban pedig öt autóra dőlt fa.

A kidőlt fák vagy a szél miatt öt épületben keletkeztek károk.

A Debreceni Egyetem Klinikai Központja egyik épületének alagsorába is befolyt az esővíz, valamint a Déri Múzeum pincéjét is elárasztotta a csapadék, amelyet a tűzoltóknak kellett kiszivattyúzniuk – ismertette. Hozzátette: a pénteki vihar miatt Debrecenben 54 beavatkozás még szombaton is folyamatban van.

A szombati vihar miatt Budapestről eddig 1700, Pest vármegyéből csaknem 400 bejelentés érkezett a katasztrófavédelemhez – emelte ki a szóvivő. A legtöbb esetben víz alá került pincékhez, alagsorokhoz, mélygarázsokhoz hívják a tűzoltókat. Emellett az erős szél faágakat tört le, fákat döntött ki, amelyek utakra, házakra, kerítésekre, elektromos vezetékekre dőltek.

•  Fotó: MTI/Mihádák Zoltán Galéria

Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

A III. kerületben a Határ és a Vihar utcában autókra dőltek fák, a IX. kerületben az Ecseri úton több fa úttestre, járdára dőlt, amelyek akadályozták a gyalogos és autóforgalmat. A IX. kerületi Vaskapu utcában egy vízben elakadt autót mentettek ki a tűzoltók. A XIV. kerületben az Uzsoki Utcai Kórház alagsorából kellett kiszivattyúzni a felgyülemlett vizet a tűzoltóknak – sorolta a szóvivő.

Jelezte: Budapesten több útszakaszon is áll a víz, a közlekedési lámpák pedig sokfelé nem működnek.

Mukics Dániel azt kérte, aki teheti, kerülje el ezeket a helyszíneket, illetve a felgyülemlett vízen se gyalog, se autóval ne haladjon át senki, mert nem lehet látni, mi van a víz alatt, a sok csapadék akár a csatornafedeleket is elmozdíthatta. A szombati viharban Pest vármegyében is kidőlt fák, elárasztott pincék, melléképületek adnak munkát a tűzoltóknak. Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében, Máriapócson több épület tetőszerkezetét is megrongálta a vihar, közülük egy épület lakhatatlanná vált. Itt hat embert a szomszédok fogadtak be. Nyíregyházán villám csapott egy családi házba, ami ki is gyulladt, a tűzoltók oltották el a lángokat – áll a közleményben.

Mukics Dániel hangsúlyozta: a tűzoltók folyamatosan dolgoznak a viharkárok felszámolásán, az egyes eseteket azok veszélyessége szerint rangsorolják, így a legkritikusabb helyszínek kerülnek először sorra. Az Országos Meteorológiai Szolgálat szombat éjfélig kiadott figyelmeztető előrejelzése szerint délelőtt átmenetileg csökken a csapadékhajlam.
Délutántól azonban a Dunától keletre egyre nagyobb területen alakulhatnak ki délről észak, északkelet felé haladó zivatarok, amelyek rendszerbe is szerveződhetnek az esti órákban. A zivatarokat viharos, károkat okozó széllökések, helyenként nagyobb méretű jéggel járó jégeső és felhőszakadás kísérheti.

A késő délutáni óráktól komolyabb felhőszakadás, illetve domborzattól függően villámárvíz is kialakulhat – hívták fel a figyelmet. Erre a legnagyobb esély az ország középső tájain, valamint az Északi-középhegység térségében mutatkozik, ahol lehetnek olyan területek, ahol a havi körülbelül hatvan milliméteres csapadékmennyiségnél is több hullhat 24 óra alatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt
2025. augusztus 20., szerda

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli

Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.

Izrael nem enged: az összes túsz szabadon engedését követeli
2025. augusztus 20., szerda

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem

Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.

Trump Orbánnal is egyeztethetett az ukrajnai helyzetről, Kijev biztonsági garanciákra számíthat, de NATO-tagságra nem
2025. augusztus 19., kedd

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor

Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.

Európa-Oroszország csúcstalálkozót szorgalmaz Orbán Viktor
2025. augusztus 19., kedd

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására

Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.

Lavrov: nem utasítunk el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnai konfliktus megoldására
2025. augusztus 19., kedd

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót

Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.

Akár Magyarországon is tarthatják a Putyin és Zelenszkij közötti találkozót
2025. augusztus 19., kedd

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására

A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.

Gáza: a Hamász hajlik a tűzszünet feltételeinek elfogadására
2025. augusztus 19., kedd

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése

Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.

Trump szerint elérhetővé vált az ukrajnai békemegállapodás, zajlik a két-, majd háromoldalú találkozó szervezése
2025. augusztus 18., hétfő

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni

Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.

Zelenszkij: Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni