2007. október 02., 00:002007. október 02., 00:00
A közleményében az MKP emlékeztet: a dekrétumokat érintően egyetlen dokumentum került a szlovák parlament elé, amelyet a pozsonyi kormánykoalícióhoz tartozó Szlovák Nemzeti Párt (SNS) indítványa nyomán a törvényhozás sajnálatos módon, a szlovák képviselők maradéktalan támogatásával, az MKP teljes frakciójának ellenszavazataival szemben határozatban erősített meg. Az MKP ezt a Szlovákiában hatályos emberi és kisebbségi jogok elleni támadásnak tekinti. A pártnak meggyőződése, hogy a dekrétumok szellemiségének megerősítése a 21. század Európájának uniós közegében elfogadhatatlan, és ellenkezik a Szlovákia EU-csatlakozásáról szóló szerződéssel, nemkülönben az Európa Tanács tagjaként megfogalmazott kötelezettségeivel is. Az MKP azt javasolta, hogy a szlovák parlament kérjen bocsánatot Szlovákia magyar nemzetiségű állampolgáraitól a több mint fél évszázaddal ezelőtt az akkori Csehszlovákia területén élő magyarok és németek kollektív bűnösség elve alapján való meghurcolásáért, ahogyan azt a németek felé ezt már 1991-ben megtette, egyszersmind mérlegelje egyfajta jelképes kártérítés lehetőségét is. A Csáky Pál vezette ellenzéki magyar párt visszautasítja az előállt „szerencsétlen helyzet kialakulásáért” neki tulajdonított felelősség vádját. A kiutat szerinte az jelentené, ha a szlovák kormány folytatná a hiteles európai értékek nyomvonalát követő politikát. Ezért „az MKP hajlandó részt venni egy új minőségű bizalom kialakításában”.
MTI
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.