2010. február 09., 13:372010. február 09., 13:37
Szalehi közlése szerint 164 urándúsító centrifugát készítettek elő a továbbdúsításra, s a berendezésekkel havonta 3-5 kilogramm uránt dúsíthatnak 20 százalékos szintre a teheráni kutatóreaktor számára, amely orvosi izotópokat állít majd elő. Az iráni atomenergia-ügynökség vezetője szerint a továbbdúsításra használt centrifugasor inkább laboratóriumi, mint ipari méretet jelent, bár megjegyezte, hogy a havi 3-5 kilogrammnyi mennyiség az iráni szükséglet kétszeresét jelenti.
Iráni közlés szerint a natanzi létesítményben jelen vannak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) megfigyelői. A NAÜ szóvivője ezt Bécsben megerősítette.
Nyikolaj Patrusev, az orosz nemzetbiztonsági tanács titkára Teherán bejelentésére reagálva úgy vélte, hogy az kételyeket ébreszt az iráni atomprogram céljait illetően. \"Irán fenntartja (azt az álláspontját), hogy nem törekszik atomfegyver birtokába jutni, nukleáris programja békés jellegű. Az általa tett lépések, köztük az uránkészlet 20 százalékos szintre dúsítása azonban kételyeket ébresztenek más országokban. És ezek a kételyek eléggé megalapozottak\" - mondta Patrusev.
Szalehi a Fars iráni hírügynökség szerint kedden közölte, hogy az Oroszország által a dél-iráni Busehrben felépített atomerőművet idén tavasszal helyezik üzembe. Múlt vasárnap sikeresen elvégezték a létesítmény fémkupolájának utolsó előtti ellenőrzését.
Irán vasárnap jelentette be, hogy 3,5 százalékos szintre dúsított uránkészletét továbbdúsítja, ami erősítette a nyugati országok aggodalmát, hogy Teherán békés célúnak mondott atomprogramjának leple alatt nukleáris fegyver előállítására törekszik.
Bár a nukleáris robbanótöltet hasadóanyagához az uránt legalább 90 százalékosra kell dúsítani, az iráni készletek 20 százalékos szintre dúsítása jelentős lépés lenne az ország atomhatalmi törekvéseinek megvalósításában - írta a napokban az amerikai hírügynökség. Míg ugyanis ezt a lépést körülbelül egy év alatt lehet elvégezni a natanzi földalatti urándúsító üzem mintegy kétezer centrifugájának felhasználásával, a következő lépéshez - a 90 százalékra dúsításhoz - technikailag már fél év is elegendő lehet, 500 és ezer közötti számú centrifuga felhasználásával - írta az AP.
Irán cáfolja, hogy atomfegyver előállítására törekedne. Ugyanakkor eddig az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt olyan határozatát hagyta figyelmen kívül, amely urándúsítási programjának befagyasztására szólította fel, s ehelyett folyamatosan bővíti nukleáris programját.
Miközben számos iráni nukleáris létesítmény megsínylette az Izrael által pénteken indított támadást, amelynek célja, hogy megakadályozza a perzsa államot az atombomba kifejlesztésében, egy létesítmény ellenáll: a fordói urándúsító üzem.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén jelentést fogadott el, amelyben aggodalmát fejezte ki az uniós értékek állítólagos tagállami, köztük a magyarországi megsértése miatt – tájékoztatott az uniós parlament szerdán.
Brutálisan megvertek oroszországi hivatalos útja során egy, az Európai Uniót képviselő román diplomatát. Egy női tisztségviselőről van szó – derül ki a der Spiegel című német kiadvány kedden megjelent cik
Több mint nyolcvan magyar és negyven román állampolgárnak sikerült elhagynia kedden Izraelt a hivatalos tájékoztatás szerint.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megszakította kanadai látogatását, és kedden visszatért Kijevbe, miközben a G7-tárgyalások még folytak.
A hatodik napjába lépett szerdán az Izrael és Irán közötti konfliktus, a két ország szerdára virradóra is rakétákkal támadta egymást.
A közel-keleti helyzet eszkalálódása miatt szeptember 15-ig nem indít járatokat Tel-Avivba és Ammánba a Wizz Air.
Bár a térképre nézve Izrael eltörpül Irán mellett – egy 9,7 milliós ország áll szemben egy mintegy 90 millióssal –, előbbi jelentős hadereje és korszerű fegyverei miatt képes volt látványosan megalázni a perzsa államot.
Donald Trump amerikai elnök kijelentette: nem tűzszünetet akar az Izrael és Irán közötti konfliktusban, hanem annál többet.
Elutasította az olasz legfelsőbb bíróság a szökésben levő Ionel Arsene volt Neamţ megyei tanácselnök kiadatását a román hatóságoknak. Az ítélet jogerős.