2007. október 03., 00:002007. október 03., 00:00
Az 1950 és 1953 között lezajlott koreai háború fegyverszünettel zárult, a felek azóta sem kötöttek békét. A két országot fegyverszüneti vonal választja el egymástól. A hivatalos fogadási ünnepség Phenjan egyik főterén zajlott, ahol a kivezényelt tömeg zászlólengetéssel köszöntötte Kim Dzsong Il első számú észak-koreai vezetőt és a látogatót, Ro Mu Hjont. Szemtanúk szerint Kim tartózkodóan köszöntötte vendégét, s a mostani fogadtatás minden tekintetben jóval hűvösebbnek tűnt, mint Kim De Dzsung korábbi dél-koreai elnöké 2000-ben, az első észak–déli csúcstalálkozó alkalmával. Az észak-koreai hivatalos sajtó akkoriban úgy harangozta be a csúcstalálkozót mint történelmi eseményt, a mostaniról említést sem tett előzetesen. Az első hivatalos tárgyalásra a két koreai vezető között tegnap került sor, a csúcstalálkozó pedig ma ér véget. Hazai bírálói szerint egyébként az államfő sokkal inkább belpolitikai célokat követ a phenjani vizittel, semmint a két Korea tényleges közeledését. Az otthon meglehetősen népszerűtlen államfő a közelgő elnökválasztásra tekintettel javítani igyekszik liberális pártjának jelenleg rossz pozícióján.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.