Hiteles népszavazási ívek

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Győzelemként értékeli a Fidesz az Országos Választási Bizottság döntését. Győztünk, és papírunk is van róla – így értékelte az Országos Választási Bizottság hétfő esti, népszavazásokat hitelesítő döntését Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke tegnap. Pokorni Zoltán úgy fogalmazott: „nyolc hónap elteltével az első komoly megmérettetésen túl vagyunk és azt kell, mondjuk, hogy győztünk”.

Gazda Árpád

2007. június 27., 00:002007. június 27., 00:00

A politikus szerint a helyzetet jól jellemzi Lech Walesa, a lengyel Szolidaritás vezetőjének egy mondata: „Győztünk, és papírunk is van róla”. Közölte: a döntéssel nem a Fidesz, nem a tandíj vagy a vizitdíj ellenzői, hanem a demokrácia hívei győztek Magyarországon, vagyis azok, akik azt mondták, hogy ezekről a kérdésekről a magyar állampolgároknak joguk van véleményt mondani, és ne a hatalom vagy Gyurcsány Ferenc szabja meg, hogy miről lehet és miről nem lehet népszavazást tartani. Mint mondta, a népszavazási kérdésekben minden bizonnyal hosszú viták alakulnak ki, ugyanakkor szerinte abban már nincs vita, hogy Magyarországon egy alkotmányos alapjog a hatalom önkényén múljon-e, vagy sem. A kérdések fontosak önmagukban is, de még fontosabb, hogy ezekről véleményt mondhassanak a magyarok, hiszen ettől a döntéstől megfosztották az embereket a 2006-os országgyűlési választásokon, amikor a kormánypártok eltitkolták szándékaikat – tette hozzá. Pokorni Zoltán közölte: OVB-nek köszönettel nem tartoznak a döntésért, mert a hitelesítéséről szóló határozatot tavaly novemberben is meghozhatták volna, így mindössze arról van szó, hogy a testület nyolc hónapi időhúzás után pontot tett a színjáték végére. Hozzátette: nyolc hónap alatt a kormány a demokráciában elfogadhatatlan módon igyekezett megakadályozni a népszavazást, és csak azért nem tudott folytatódni ez a színjáték, mert elfogyott a kormány mögött álló erő, pusztán a hatalom maradt. A politikus azt mondta: a Fidesz legfontosabb célja, hogy minél előbb és egyszerre tarthassák meg a népszavazást a hat kérdésben, ezért úgy számolnak, hogy ősszel, szeptemberben összegyűjtik a kérdésenkénti 200 ezer aláírást, és kora tavasszal megtörténik a népszavazás. Kérdésre válaszolva jelezte: számítanak arra, hogy egy „pártoktól független ismeretlen magánszemély”, ahogyan eddig is, most is megtámadja az Alkotmánybíróságon a hétfői OVB-döntést, ezért tervezik a szeptemberi aláírásgyűjtést. Arra a felvetésre, hogy felveszik-e a hat kérdés mellé hetediknek a több-biztosítós rendszer megakadályozásáról szóló népszavazási kezdeményezést, Pokorni Zoltán azt mondta: nem a Fidesz kíván kezdeményezni hetedik kérdést, ezt magánszemélyként egy házaspár már megtette. Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője azt mondta: az ő feladatuk állni elébe és vállalni a vitát. „Nem minősítünk. Vitázunk” – fűzte hozzá. Mint arról beszámoltunk, a Fidesz által benyújtott népszavazás-kezdeményezés során arról kívánják a polgárok véleményét megkérdezni, egyetértenek-e az egyetemi tandíj, valamint a vizitdíj bevezetésével, a kórházak állami tulajdonban tartásával, azzal, hogy gyógyszert csak a gyógyszertárban lehessen vásárolni, azzal, hogy a nyugdíjasok a tavalyihoz hasonló feltételek között vállalhassanak munkát, valamint azzal, hogy a kormány tagjai viseljék a felelősséget a költségvetés túllépéséért.

MTI

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban
2025. augusztus 21., csütörtök

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke

Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.

Sulyok a Munkácsot ért rakétatámadás után: az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezése mindannyiunk érdeke
2025. augusztus 21., csütörtök

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.

Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit
2025. augusztus 21., csütörtök

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról

Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.

Lavrov: a semmibe vezető út Moszkva nélkül tárgyalni Ukrajna biztonsági garanciáiról
2025. augusztus 20., szerda

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint

Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.

Nem közpénzből fizetik a román vízummentességért lobbizó amerikai céget a nagykövetség szerint
2025. augusztus 20., szerda

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet

Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.

Űrhajósok kapták a Magyar Szent István Rendet
2025. augusztus 20., szerda

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin

Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.

Megszólalt a Fehér Ház arról, hogy valóban Budapesten találkozik-e Zelenszkij és Putyin
2025. augusztus 20., szerda

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt