2007. október 11., 00:002007. október 11., 00:00
A találkozót az Európai Szocialista Párt (ESZP) eszközölte ki, azzal a céllal, hogy pártelnöki szerepükben – a magyar–szlovák feszültséget oldandó – közelebb hozzák egymáshoz a két miniszterelnököt. Brüsszeli értesülés szerint Fico és Gyurcsány találkozója nem egyszeri lesz: találkozók sorát tervezik. Szóvivői közlés szerint Fico meghívása hivatalos szlovákiai látogatásra szól. A Hospodárske Noviny című szlovák gazdasági napilap úgy tudja: az Európai Parlament szocialista frakciója nemcsak a két kormányfő, hanem az országaik közti feszültség oldását is reméli attól, hogy a politikusok – valamiféle rendszerességgel – informális megbeszéléseken egy-egy meghatározott kérdéskört alaposan megvitatnak. Arról nincs értesülés, hogy hol és mikor esedékes az első találkozó.
Budai Bernadett kormányszóvivő tegnap megerősítette: valóban érkezett hivatalos megkeresés a szlovák féltől egy Robert Fico–Gyurcsány Ferenc-találkozóra, azonban nem tartalmaz pontos időpontot és helyszínt.
MTI
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.