Ferenc pápa: a karácsony nem a mézes-mázos érzelmek és a világi kényelem keverékének ünnepe

•  Fotó: vaticannews.va

Fotó: vaticannews.va

A fegyverek zaja miatt ma sincsen hely a békét hirdető gyermek Jézus számára Betlehemben – hangoztatta Ferenc pápa a Szent Péter-bazilikában bemutatott misén vasárnap este.

MTI

2023. december 25., 09:092023. december 25., 09:09

Ferenc pápa beszédében felidézte, hogy Jézus születése idején népszámlálást tartottak.

Megjegyezte, Jézus születésekor Betlehemben a népszavazás számaival voltak elfoglalva, jártak-keltek az emberek, erről-arról beszéltek, nem adtak szállást Jézusnak, aki mellett csak Mária, József, a pásztorok és a három király voltak. Tőlük tanuljunk – mondta a pápa.

„Miközben a császár a világ lakosait számlálta, Isten majdnem elrejtőzve lépett a világba; miközben az uralkodó megpróbált a történelem nagyjai közé emelkedni, a történelem Királya a kicsiség útját választotta. A hatalmasok közül senki sem vette őt észre, csak néhány pásztor, aki a társadalom peremére szorulva élt” – hangoztatta Ferenc pápa.

Szenteste szívünk Betlehemben van, ahol a béke hercegét, Jézust a „háború vesztes logikája elutasítja, a fegyverek üvöltésével, amelyek ma is megakadályozzák, hogy szállásra leljen a világban”

– idézte az egyházfő Lukács evangéliumának Jézus születésére vonatkozó részét.

A pápa úgy vélte, az emberek diktálta történelemben a világ hatalmat és dicsőséget keres, mindent sikerrel és eredménnyel mér, számokkal, pontosan úgy mint egy népszámlálás során. A teljesítmény rögeszméjében élünk – tette hozzá.

Isten nem teljesít, nem felülről lefele hat erővel, hanem alulról, szeretettel – tette hozzá.

A pápa úgy vélte, az emberek gyakran pogány istent imádnak: hatalmas úrként képzelik el, aki a világi sikert, a fogyasztás bálványozását támogatja.

Olyan istent, aki távol van és sértődékeny, segíti, aki szerinte jól viselkedik és megharagszik a rosszakra. Egy emberre formázott istent, aki csak arra hasznos, hogy megoldja a problémáinkat, megszabadítson a bajoktól, és sajátjait segíti másokkal szemben.

Ezzel szemben az igazi Isten „nem használ varázspálcát, nem a mindent és azonnal kereskedelmi jelszó istene, nem ment meg minket gombnyomásra, hanem a közelünkben van, hogy belülről változtassuk meg a valóságot” – fejtette ki Ferenc pápa.

Hangoztatta, a karácsony sem a mézes-mázos érzelmek és a világi kényelem keverékének ünnepe, a jászol Isten arcát fedi, ami nem más, mint irgalom, könyörület, szeretet.

Ferenc pápa kijelentette, miközben úgy érezzük, hogy teljesítményünk nem felel meg az ítélkező és megbocsátani nem képes világban, amelyben gyengeségeink, bukásaink, problémáink miatt alkalmatlannak látszunk, Jézus számára mindenki értékes: „egyetlen ember sem számít puszta számnak, mindenkinek arca van” – hangoztatta a pápa.

A fényárban úszó Szent Péter-bazilika teljesen megtelt egyháziakkal és hívőkkel.

A Vatikán adatai szerint 6500-an vettek részt a szertartáson. Aki nem fért be a bazilikába, a téren kivetítőkön követte a misét.

A mise elején levették a kendőt az oltárnál elhelyezett jászolról, és a gyermek Jézus szobránál népviseletbe öltözött gyerekek helyeztek el virágot a kontinensek képviseletében, az idén Olaszországból, Mexikóból, Elefántcsontpartról, Indiából és Koreából.

A 87 éves egyházfő ülve követte a szertartást. A misén kínaiul imádkoznak a pápáért és a papokért, franciául a kormányzókért és a befogadást kereső migránsokért, arabul a békéért és a fegyverek zajának elnémulásáért, portugálul a gyermekekért és a törékeny emberekért, végül vietnámi nyelven azokért, akik nem hisznek Istenben vagy elveszítették hitüket.

Kiemelt volt a biztonsági készültség: a Szent Péter tér körül az olasz csendőrség és rendőrség páncélos járművei sorakoztak fel az európai fővárosokból jelentett terrorveszély miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 24., vasárnap

Ukrajna függetlenségének napja: Zelenszkij biztonságot és békét ígér, Dan csodálatának adott hangot

Az Ukrajna függetlenségének napja alkalmából vasárnap közzétett üzenetében Nicușor Dan megerősítette, hogy Románia támogatja Ukrajna „jogos önvédelmi erőfeszítéseit”.

Ukrajna függetlenségének napja: Zelenszkij biztonságot és békét ígér, Dan csodálatának adott hangot
2025. augusztus 23., szombat

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk

Ilie Bolojan szombaton Chișinăuban kijelentette, hogy az elmúlt 35 évben a Románia és a Moldovai Köztársaság közötti egykori szögesdrótkerítés a remény, a barátság és a szolidaritás terévé változott.

Bolojan Chișinăuban: mi egy vérből valók vagyunk
2025. augusztus 22., péntek

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül

Az Egyesült Államok kormánya azonnali hatállyal leállította a dolgozói vízumok kiadását külföldi teherautó-sofőrök számára, és pénteken több tíz millió külföldi vízumának felülvizsgálatát is elindította.

Az amerikai kormány több tíz millió külföldi vízumát vizsgálja felül
2025. augusztus 22., péntek

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják

Donald Trump amerikai elnök is értesült arról, hogy Ukrajna megtámadta a Magyarországot és Szlovákiát ellátó Barátság kőolajvezetéket, és dühös miatta – derült ki pénteken.

Trump dühös az ukránokra, amiért a Barátság kőolajvezetéket támadják
2025. augusztus 22., péntek

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”

Ismét megtámadta a Magyarország és Szlovákia ellátásához nélkülözhetetlen Barátság kőolajvezetéket az ukrán hadsereg.

Ismét megtámadták a Barátság kőolajvezetéket „Magyar madarai”
2025. augusztus 22., péntek

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról

Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök kijelentette, hogy elrendelte a tárgyalások megkezdését az összes túsz szabadon bocsátásáról és a gázai háború befejezéséről „Izrael számára elfogadható feltételekkel”.

Netanjahu elrendelte a tárgyalásokat az összes izraeli túsz szabadon bocsátásáról
2025. augusztus 22., péntek

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is

Úgy tűnik, Donald Trump amerikai elnök arra ösztönzi Ukrajnát, hogy lépjen fel támadólag Oroszországgal szemben – legalábbis ez hámozható ki az elnök csütörtöki bejegyzéséből, amit a Truth Socialon tett közzé.

Trump Ukrajnáról: nem csak védekezni kell, hanem támadni is
2025. augusztus 21., csütörtök

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére

Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.

Amerikai vadászgépek Romániába telepítését kérik európai kormányok Ukrajna védelmére
2025. augusztus 21., csütörtök

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés

Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.

Szijjártó: Magyarország szívesen otthont ad az ukrajnai béketárgyalásoknak, nem volt Trump–Orbán telefonbeszélgetés
2025. augusztus 21., csütörtök

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban

Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.

Több mint félezer embert tartóztattak már le Washingtonban