Fotó: Krónika
2007. augusztus 31., 00:002007. augusztus 31., 00:00
A Le Parisien napilap értesülése szerint a „kilakoltatás” a közelgő rögbi-világbajnokság miatt várt sürgőssé, amely szeptember 7-én kezdődik, ezért Saint Denis kerület hatóságai három hete készültek a hétfőn és kedden végrehajtott akcióra, tájékoztat csütörtöki számában a párizsi napilap. A bonyodalmak elkerülése végett az akció igen gyorsan és operatív módon zajlott. Az első hullámban két autóbusz 19 személyt szállított el, akik egy társadalmi beilleszkedési programban vesznek részt, amelynek keretében lakást és munkahelyet kapnak. További 45 személyt egy vajoursi menhelyre vittek, 45 kiskorút pedig a helyi önkormányzat gondjaira bíztak. A közel száz romát később bungalókba költöztetik el, amelyeknek a helyét a hatóságok határozzák meg.
Kedden este egy újabb autóbusz-különítmény összeszedte azt a 79 romát, akik beleegyeztek, hogy visszatérjenek Romániába. A csoport felnőtt tagjait 150 euró, a kiskorúakat pedig 46 euró fejében szállítják haza a francia hatóságok. A hazautazás összes részletének rendezéséig átmeneti szállást kaptak több helyszínen, többek között egy ideggyógyászati klinika használaton kívüli szárnyában.
A többi roma feltehetőleg más táborok felé vette útját, vagy megpróbált a környékbeli területeket elfoglalni, de a helyi lakosok megakadályozták őket. Saint Denis kerület alprefektusa szerint „a felszívódott cigányok számára nem marad más megoldás, csak a Romániába való visszatérés, a hatóságok ugyanis egyenként fel fogják számolni a sátortáborokat”.
Kedden Lyon külvárosában hasonló, 223 személynek otthont adó tábort számoltak fel a hatóságok. A helyi csendőrség tíz teherautóval szállt ki a helyszínre, hogy elszállítsa a nagyrészt román állampolgárságú táborlakókat. A hatóságok nyilatkozata szerint a csoport fele gyerekekből állt. Mintegy nyolcvanan még az egyenruhások megérkezése előtt önszántukból továbbálltak, 120-an pedig elfogadták az önkormányzat által felajánlott anyagi segítséget, és beleegyeztek a hazatérésbe. A többit átmenetileg egy helyi szállóban szállásolták el, sorsukról hamarosan döntenek. A kilakoltatásokkal párhuzamosan egy Lyon melletti település polgármestere a cigányok társadalmi beilleszkedését segítő program kidolgozását kéri, tudósít a Le Monde napilap. André Gerin, Venissieux elöljárója szerint a nagyrészt Romániából bevándorló romákon mindenképp segíteni kell. A javaslat azelőtt született, hogy a település határából 350 cigányt telepítettek ki. Gerin szerint Lyon környékén mintegy hatszáz cigány él, országosan pedig számuk több mint tízezerre tehető.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.