2007. június 13., 00:002007. június 13., 00:00
Az emlékművet – a szobor talapzatán olvasható szöveg szerint – a kommunizmus több mint százmillió áldozatának ajánlják és azoknak, akik szeretik a szabadságot, továbbá „minden rab nemzet és nép szabadságának, függetlenségének”.
George Bush – aki az emlékmű felállításáról gondoskodó alapítvány tiszteletbeli elnöke – arról beszélt, hogy az amerikai fővárosban ez az első olyan emlékmű, amely a kommunizmus mintegy 100 millió ártatlan férfi, nő és gyerek áldozatának állít emléket. „A kommunizmus áldozatainak száma elképesztően nagy (...), tízmilliók haltak meg Kínában és a Szovjetunióban, további milliók Észak-Koreában, Kambodzsában, Afrikában, Afganisztánban, Vietnamban és Kelet-Európában” – mondta George Bush, aki külön köszöntötte a magyar és lengyel parlament megjelent tagjait.
Tom Lantos azt mondta, hogy az 1956-os magyarországi forradalom annak volt a megtestesülése, hogy az emberi szellem felkelt a kommunista zsarnokság ellen. Felidézte Bush elnök tavaly júniusi budapesti látogatását, amelynek alkalmával megemlékezett a forradalom 50. évfordulójáról.
A kongresszusi képviselő úgy fogalmazott, hogy a kommunizmus a civilizált világ létét fenyegette, de a 20. században más irtózatos jelenségek ellen is harcolni kellett. Mint mondta, ő maga a nácizmus ellen is harcolt, és most az iszlám terrorizmus ellen küzd. „A jelképes erejű 1956-os forradalom nem bukott el, csak elodázódott a győzelme” – mondta Lantos.
Az ünnepségen számos szenátor és kongresszusi képviselő vett részt, nagykövetek, több amerikai nemzetiségi kisebbségi szervezet képviselői, továbbá külföldi személyiségek voltak jelen.
Az esemény alkalmából rendezett fogadáson köszöntőt mondott Dávid Ibolya, az MDF elnöke, és felszólalt Horváth János fideszes képviselő. A Heritage Alapítvány Washingtonban kerekasztal-beszélgetést rendezett a kommunizmus áldozatairól és bűneiről. Az emlékalapítvány hagyományos, a Truman–Reagan-szabadságérmet átadó gáláján – lapzártánk után – a tervek szerint Tőkés László püspök mondott hálaadó imádságot, és beszédet mondott Jelena Bonner, a néhai Andrej Szaharov Nobel-békedíjas orosz atomfizikus, polgárjogi harcos özvegye.
Hírösszefoglaló
Egyes európai országok azt szeretnék, ha Donald Trump elnök amerikai vadászgépeket telepítene Romániába az Egyesült Államok által az ukrajnai háború befejezésére nyújtott biztonsági garanciák részeként a brit The Times információi szerint.
Szükség esetén Magyarország örömmel biztosít helyszínt az ukrajnai béketárgyalásokhoz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten.
Washingtonban már több mint félezer embert tartóztattak le az augusztus első felében, a Donald Trump amerikai elnök által elrendelt közbiztonsági intézkedéssorozat keretében – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója szerdán.
Az orosz–ukrán konfliktus mielőbbi befejezését sürgette Sulyok Tamás köztársasági elnök a Munkácsot ért orosz rakétatámadás után, mély együttérzését fejezve ki a sérülteknek.
Izrael megkezdte a Gázaváros ellen tervezett hadműveletének első lépéseit – jelentette be szerdán Efi Defrin, az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője újságíróknak nyilatkozva.
Oroszország nem tudja elfogadni, hogy a kollektív biztonság kérdéseiről nélküle döntsenek – állapította meg Szergej Lavrov külügyminiszter újságíróknak szerdán Moszkvában.
Nem közpénzből, hanem szponzorok által biztosított összegekből finanszírozzák a Global Security Innovative Strategies nevű amerikai céget, amelynek feladata az, hogy Románia amerikai vízummentességi programba való bekerüléséért lobbizzon.
Farkas Bertalan és Kapu Tibor kutatóűrhajósok vehették át a Magyar Szent István Rend kitüntetést az augusztus 20-i állami ünnepen Sulyok Tamás köztársasági elnöktől a Sándor-palotában.
Sok helyszín szerepel a lehetőségek között Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tervezett találkozójának megtartására – jelentette ki Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtótitkára kedden az elnöki hivatal napi sajtótájékoztatóján.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.