Képünk illusztráció
Fotó: László Ildikó
Egyhetes gyászt hirdetett az északmacedón kormány vasárnap azt követően, hogy az éjszaka folyamán tűz ütött ki egy éjszakai szórakozóhelyen, aminek következtében 59-en meghaltak és 155-en megsérültek.
2025. március 16., 20:502025. március 16., 20:50
A kormány az éjszakai szórakozóhelyek és diszkók biztonsági átvizsgálását is elrendelte a vasárnapi, rendkívüli ülésén.
A vasárnap hajnali háromkor kiütött tűz okozta káoszban a menekülő emberek többeket agyontapostak. A DNK R&B együttes több tagja, valamint a kísérőzenészek és vokalisták is kórházba kerültek – írta az MTI.
Pancse Toskovszki belügyminiszter közölte, egy rendőr is az áldozatok között van, aki a kábítószer-használat megelőzése, illetve az esetleges fiatalkorú résztvevők megfigyelése miatt tartózkodott a diszkóban.
Észak-Macedóniában, Kočani városában szombat éjjel tűz ütött ki a Pulse nevű éjszakai klubban, a tragédiában legalább 50 ember életét vesztette.
Mint mondta, körülbelül húsz gyanúsítottat azonosítottak az üggyel összefüggésben, tizenötüket elfogták, egyes gyanúsítottak a halálos áldozatok között vannak, mások a sérültek között.
A letartóztatottak között van a koncert főszervezője, aki a belügyi tárca vezetője szerint közvetlen módon tehető felelőssé a tragédiáért,
Az előzetes feltételezések szerint a tüzet a koncerten használt pirotechnikai eszközök okozhatták, amelyektől gyorsan lángra kapott a tető is. Pancse Toskovszki közölte, hogy a klub nem rendelkezett működési engedéllyel, működését „a lefizetések és a korrupció” tették lehetővé. Hozzátette: a korábbi hasonló esetekkel ellentétben, ebben az esetben minden felelőst meg fognak nevezni, és mindenkit felelősségre fognak vonni.
Ilie Bolojan ügyvivő államfő vasárnap kifejezte Románia szolidaritását az észak-macedóniai néppel a Kocsaniban történt tűzeset után, amelyik több tucat ember halálát okozta. „Részvétünket fejezzük ki a szeretteiket elvesztett családoknak, és mielőbbi felépülést kívánunk a sérülteknek. Románia szolidáris Észak-Macedónia népével ezekben a tragikus időkben” – írta Bolojan az X közösségimédia-platformon.
Katonai tiszteletadás mellett, Sulyok Tamás köztársasági elnök jelenlétében felvonták Magyarország nemzeti lobogóját az augusztus 20-i állami ünnepen, szerda reggel a Parlament előtti Kossuth Lajos téren.
Izrael az összes, Gázában fogva tartott 50 túsz szabadon bocsátását követeli – jelentette be egy izraeli tisztségviselő, ami kétségessé teszi, hogy Izrael elfogadja-e a Hamász által hétfőn elfogadott, 60 napos tűzszünetre vonatkozó új javaslatot.
Donald Trump szerint Ukrajna számára a Krím visszaszerzése és a NATO-tagság lehetetlen, de biztonsági garanciákra számíthat – az amerikai elnök erről kedden beszélt az ukrán elnökkel és európai vezetőkkel tartott csúcstalálkozóját értékelve.
Magyarország üdvözli a Trump-Putyin tárgyaláson megtett lépéseket és támogatja a további tárgyalási folyamatot, ugyanakkor egy Európa-Oroszország csúcstalálkozót is szorgalmaz.
Moszkva nem utasít el egyetlen tárgyalási formátumot sem az ukrajnaikonfliktus megoldására, beleértve a kétoldalú és háromoldalú formátumokat is – jelentette ki Szergej Lavrov külügyminiszter kedden.
Akár Magyarország is helyszínül szolgálhat a Vlagyimir Putyin orosz és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök közötti közvetlen béketárgyalásoknak.
A Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet elfogadta a regionális közvetítők legújabb javaslatát a gázai tűzszünetről és a túszok szabadon bocsátásáról Izraellel, közölte a BBC-vel a palesztin fegyveres csoport egyik forrása.
Elérhetővé vált egy békemegállapodás az ukrajnai háború lezárására – közölte hétfőn Donald Trump amerikai elnök európai vezetőkkel és a NATO főtitkárával tartott megbeszélésének sajtónyilvános részén.
Oroszországot csak erővel lehet békére kényszeríteni, és Donald Trumpnak megvan ehhez az ereje – hangoztatta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az X-en, miután a hétfői nap folyamán Washingtonban találkozott Keith Kellog tábornokkal.
Újabb csörtéhez vezetett Budapest és Kijev között, hogy az ukrán hadsereg a magyar fél szerint ismét megtámadta a Magyarországot orosz kőolajjal ellátó Barátság vezetéket, ami miatt leállt a kőolajszállítás.
szóljon hozzá!