Albániai táborokba szállítják az olasz hatóságok a tengerről kimentett migránsokat, jelentősen csökkent az érkezők száma

Naponta menekít ki veszélybe sodródott migránsokat az olasz parti őrség

Naponta menekít ki veszélybe sodródott migránsokat az olasz parti őrség

A következő hetekben megnyitják az olaszországi illegális bevándorlóknak az Albániában épített táborokat – jelentette be az olasz miniszterelnök a nyári szabadság utáni első kormányülésen, amelynek részleteit a miniszterelnöki hivatal péntek este közölte. Az utóbbi hetekben jelentősen csökkent a Földközi-tengeren átkelő migránsok száma.

MTI

2024. augusztus 31., 14:212024. augusztus 31., 14:21

2024. augusztus 31., 14:352024. augusztus 31., 14:35

Giorgia Meloni elmondta: néhány héten belül a táborok, ahol az olasz hatóságok elbírálják a menedékkérelmeket, teljes mértékben működőképesek lesznek. Az olasz kormányfő tavaly novemberben kötött megállapodást az albán miniszterelnökkel, Edi Ramával, amelynek értelmében Róma két tábort épített ki: egyet a tengerparti Shengjinben, egyet pedig Gjaderben. A táborokba a tervek szerint a tengeren érkező és az olasz hatóságok által ott megmentett embereket helyezik el. Az albániai központokban az embereket azonosítják, a menedékkérelemre jogosultak eljárásait elindítják, az arra nem jogosultakat kiutasítják. A táborok egyszerre háromezer embert tudnak befogadni.

A központokat eredetileg a júniusi európai parlamenti választások előtt akarták megnyitni. Ez az első alkalom, hogy uniós tagállam egy másik európai, de nem EU-országba helyez át migránsokat.

Meloni hangsúlyozta, hogy a táborok kiépítését és működtetését az olasz belügyi és védelmi tárca vezeti. A kormányfő megjegyezte, hogy az albániai táborok potenciálját bizonyítja az a mozgósítás, amelyet az európai baloldal és a nem kormányzati szervezetek indítottak megnyitásuk ellen nemzetközi szinten. Hozzátette, hogy ezzel egy időben a tagállamok többsége példaként állította az albániai táborok tervét az Európai Bizottság elé.

Idézet
Tudjuk, hogy minden szem ránk szegeződik, ezért (a központokat) a lehető legjobban kívánjuk működtetni”

– jelentette ki Meloni.
Az olasz kormányfő elmondta, hogy 2023 augusztus utolsó napjaihoz képest hatvannégy százalékkal csökkent az érkező migránsok száma. Harmincszázalékos a visszaesés 2022 ugyanezen időszakához képest. A belügyminisztérium adatai szerint augusztusban alig valamivel több mint nyolcezren érkeztek, miközben tavaly augusztusban huszonötezer fölött volt az érkezők száma.

Meloni a jobbközép kormány intézkedéseinek tulajdonította az eredményeket, köztük az afrikai származási és tranzitországokkal aláírt kétoldalú megállapodásokat említette.

Meloni hangoztatta, hogy csökkent az érkezések, valamint a tengerbe veszett emberek száma.
,,Lépésváltás történt, és (az eredmény) Európában is látszik. Jelentős paradigmaváltás ment végbe ahhoz képest, amikor Európában csak arról folyt a vita, miképpen lehet szétosztani a 27 tagállam között azokat, akik határainkon belül kötöttek ki” – hangoztatta Giorgia Meloni.
Úgy vélte, az új Európai Tanács nyáron tartott legelső ülésén elfogadott stratégiai terv Olaszország gyakorlatát vette példaként, amikor a külső határok védelmét, valamint a tömeges illegális bevándorlás elleni fellépést jelölte meg elsődleges célként ,,az emberkereskedők embertelen üzleti tevékenységének leállítására".

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Galéria

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök új megoldást dolgozott ki az európai migráció kezelésére

Fotó: Facebook/Giorgia Meloni

Giorgia Meloni hozzátette, a tengeri tragédiák elkerülésére az útnak indulások leállítása és a gátlástalan emberkereskedők elleni küzdelem a módszer.

Meloni bejelentette: kormánya az ősz folyamán új jogszabályokkal szigorítja a munkavállalás címén Olaszországba irányuló bevándorlás feltételeit is, miután az ügyészségek nyáron jelezték, emberek hamis munkavállalási engedéllyel lépnek be az ország területére.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. október 01., kedd

A nemzetközi szervezetek vezetői tűzszünetet sürgetnek, a nyugati országok menekítenék polgáraikat Libanonból

Az Európai Unió ismételten azonnali tűzszünetet sürget a Hezbollah és Izrael között.

A nemzetközi szervezetek vezetői tűzszünetet sürgetnek, a nyugati országok menekítenék polgáraikat Libanonból
2024. október 01., kedd

A rakétacsapással egy időben terrortámadás is sújtotta Izraelt

Fegyveresek tüzet nyitottak járókelőkre kedden Tel-Aviv Jaffa kerületében, az izraeli rendőrség első hivatalos közlései szerint a feltételezett terrortámadásban négyen életüket vesztették és heten megsebesültek.


A rakétacsapással egy időben terrortámadás is sújtotta Izraelt
2024. október 01., kedd

Légitámadást indított Irán Izrael ellen

Hatalmas légitámadást indított Irán Izrael ellen kedden. Ballisztikus rakétákkal támadhatják Izraelt.

Légitámadást indított Irán Izrael ellen
2024. október 01., kedd

Óvodásokat késelt meg egy kínai férfi Zürichben

Napközibe tartó gyermekekre támadt egy férfi kedden Zürichben, hármat megsebesített – közölte a svájci rendőrség. A gyermekek egyike súlyos, ketten pedig közepesen súlyos sérüléseket szenvedtek.

Óvodásokat késelt meg egy kínai férfi Zürichben
2024. október 01., kedd

Sok civilt megöltek az oroszok, amikor találat ért egy ukrajnai piacot

Legkevesebb hét civil meghalt egy orosz támadásban kedd reggel egy piac közelében, a frontvonalhoz közeli Herszon dél-ukrajnai nagyváros központjában – közölte a regionális ügyészség.

Sok civilt megöltek az oroszok, amikor találat ért egy ukrajnai piacot
2024. október 01., kedd

Mark Rutte keddtől a NATO új főtitkára

Mark Rutte korábbi holland kormányfő átvette a NATO-főtitkári megbízatást Jens Stoltenbergtől a szövetség brüsszeli székházában kedden.

Mark Rutte keddtől a NATO új főtitkára
2024. október 01., kedd

Zelenszkij elismerte: nagy a kihívás a fronton

Nagy kihívást jelentő helyzet alakult ki a fronton az orosz hadsereggel szemben – jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő hétfő esti videobeszédében.

Zelenszkij elismerte: nagy a kihívás a fronton
2024. október 01., kedd

Fegyvergyártó üzemet, menekülttáborban rejtőző terrorista vezért is támadott az izraeli hadsereg Libanonban

Heves összecsapások folynak az izraeli hadsereg egyik hadosztálya és a Hezbollah között Dél-Libanonban, miután Izrael kedd hajnalban a határt átlépve „korlátozott hadműveletet” indított a síita milícia infrastruktúrájának felszámolására.

Fegyvergyártó üzemet, menekülttáborban rejtőző terrorista vezért is támadott az izraeli hadsereg Libanonban
2024. október 01., kedd

Jubilál Románia washingtoni nagykövete, szerinte az ország eleget tesz a vízummentességi követelményeknek

Románia megfelel „minden technikai feltételnek” a vízummentességi programba való belépéshez – állította kedden reggel Andrei Muraru, az ország Egyesült Államokba akkreditált nagykövete.

Jubilál Románia washingtoni nagykövete, szerinte az ország eleget tesz a vízummentességi követelményeknek
2024. október 01., kedd

Több mint 130 ezer orosz állampolgár behívását hagyta jóvá Putyin a hadseregbe

Oroszország 133 ezer orosz állampolgár behívását tervezi október és január között a Vlagyimir Putyin elnök által szeptember hétfőn aláírt rendelet szerint.

Több mint 130 ezer orosz állampolgár behívását hagyta jóvá Putyin a hadseregbe