A jobboldal győzött, de nem nyert

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Politikai válsággal fenyegetnek a csehországi választások A szavazatok 35,38 százalékával az ellenzéki Polgári Demokratikus Párt (ODS) nyerte a hétvégi képviselőházi választást Csehországban.

Gazda Árpád

2006. június 05., 00:002006. június 05., 00:00

A Jirí Paroubek vezette, nyolc éve kormányzó Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) végzett a második helyen a voksok 32,32 százalékával, míg az ellenzéki Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) a vártnál szerényebb támogatottsággal, 12,81 százalékkal a harmadik helyen jutott a képviselőházba. A 64,47 százalékos részvételi arány jóval meghaladta a 2002-es választáson regisztrált 58 százalékot.
Nem kizárt azonban, hogy a választás politikai válság kezdetét jelenti, mert a baloldal és a jobboldal közötti abszolút egyensúlyban – mindkét fél 100-100 mandátumot szerzett – egyik oldal sem tud többségi kormányt felállítani. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a kommunista párttal egyetlen más parlamenti párt sem kíván nyílt kormánykoalícióra lépni.
Jirí Paroubek szociáldemokrata kormányfő és pártelnök azon elképzelése, hogy kisebbségi kormányt alakítana a választások után, pillanatnyilag kútba esett. A szociáldemokraták 74 és a kommunisták 26 mandátuma ugyanis a 200 tagú képviselőházban nem adja ki a többséget. A szociáldemokraták teljesítették a kitűzött 30 százalékot, több mandátumot szereztek, mint 2002-ben. A kommunisták viszont több mint egy tucat mandátumot elveszítettek. A gyengébb szereplés okát Vojtech Filip pártelnök alapvetően abban látja, hogy híveik jelentős része a szociáldemokratákra szavazott, így kívánva erősíteni a baloldalt.
Nem valósítható meg a polgári demokrata-kereszténydemokrata koalíció sem, mert a polgári demokraták 81 és a kereszténydemokraták 13 mandátuma nem biztosít többséget. Ezt a koalíciót népszerűsítette a két pártelnök, Miroslav Topolánek és Miroslav Kalousek is. Topolánek még a parlamentbe első ízben bekerült zöldekkel is tárgyalhat, de azok hat mandátumával együtt is csak 100 mandátuma lesz a jobboldalnak. Általános a vélemény ugyanakkor, hogy a zöldek megbízhatatlanok, a pártban a jobboldali és a baloldali frakció harcol egymással, s a hat mandátum egy képviselői csoport megalakításához sem elég.
Kényelmes, 155 mandátumos parlamenti többsége lehetne viszont a szociáldemokrata-polgári demokrata koalíciónak, ám a két párt és vezetői, Topolánek és Paroubek között jelenleg éles az ellentét és a személyes ellenszenv is. A kommunisták által javasolt „nemzeti egységkormány” felállítása sem tűnik életképes megoldásnak, hiszen szinte lehetetlen lenne összeboronálni a pártprogramokat. Számolni kell azzal is, hogy a szociáldemokratákon túl egyetlen párt sem hajlandó együttműködni a kommunistákkal.
Kiutat jelenthet egy olyan átmeneti hivatalnokkormány felállítása, amely elvezeti az országot az esetleges előrehozott újabb képviselőházi választásig. Ezt a megoldást, modellt egyszer már alkalmazták 1997-ben, amikor Václav Klaus kormánya megbukott, s fél évig, a választásokig a bankár Tosovsky vezette kormány irányította az országot. A cseh alkotmány szerint előrehozott választást csak azután lehet kiírni, ha háromszori kormányalakítási próbálkozás csődöt mondott. Az első két esetben az államfő ad megbízást kormányalakításra, míg a harmadik esetben a képviselőház elnöke.


Újabb „ellenzéki szerződés”?
Csehországban megismétlődhet az 1998– 2002 között alkalmazott modell, amikor a választás nyertese Milos Zeman kisebbségi szociáldemokrata kormányt alakított, s különféle posztok fejében a Václav Klaus vezette polgári demokraták elkötelezték magukat, hogy a kabinetet nem buktatják meg. Az „ellenzéki szerződés” néven elhíresült paktumot ma is gyakran bírálják, Klaus és Zeman viszont azóta is dicséri. Ez a felállás Klausnak kedvezne, mert lehetővé tenné, hogy a 2008-as államfőválasztáson sikerrel indulhasson. Az államfő korábbi nyilatkozataiban nem is zárta ki a nagykoalíciót vagy a két párt valamiféle együttműködését. Hírösszefoglaló
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 18., péntek

Donald Trumpot követve szakít a gender-nyelvhasználattal a NATO

A NATO adminisztratív területein a Politico című brüsszeli lap információi szerint megkezdődött az eddigi „gender-inkluzív” nyelvhasználat helyett a hagyományos megszólítások, terminológiák visszaállítása.

Donald Trumpot követve szakít a gender-nyelvhasználattal a NATO
2025. április 18., péntek

Ferenc pápa nagypénteken: az egoizmusnak nagyobb a súlya, mint a keresztnek

Jézus keresztútjával a mai világban is naponta szembetalálkozunk Ferenc pápa meditációi szerint, amelyek szövegét a római Colosseumnál felelevenedő stációkon olvassák fel péntek este.

Ferenc pápa nagypénteken: az egoizmusnak nagyobb a súlya, mint a keresztnek
2025. április 18., péntek

„Oké, ennyi volt?!” Trump megunhatja az elhúzódó ukrajnai béketárgyalásokat – Reagált az elnök is

Ha nem jön létre béke az orosz-ukrán háborúban, „akkor azt hiszem, az elnök (Donald Trump) valószínűleg eljut egy olyan pontra, amikor azt mondja: oké, ennyi volt” – közölte Marco Rubio amerikai külügyminiszter.

„Oké, ennyi volt?!” Trump megunhatja az elhúzódó ukrajnai béketárgyalásokat – Reagált az elnök is
2025. április 18., péntek

Trump az európai bevándorláspolitikát bírálta, miután Melonival egyeztetett

Donald Trump amerikai elnök „okos” hozzáállást sürgetett Európában a bevándorláshoz csütörtökön Washingtonban a Georgia Meloni olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után tartott sajtóeseményen.

Trump az európai bevándorláspolitikát bírálta, miután Melonival egyeztetett
2025. április 18., péntek

Elutasította a Hamász terrorszervezet az izraeli fegyverszüneti javaslatot

A Hamász egy magas rangú Hamász-tisztségviselő szerint elutasította a hét elején benyújtott izraeli tűzszüneti javaslatot, és helyette egy „átfogó” javaslatot kért a háború befejezésére.

Elutasította a Hamász terrorszervezet az izraeli fegyverszüneti javaslatot
2025. április 18., péntek

Trump: közelebb vagyunk az ukrajnai fegyverszüneti megállapodáshoz, Washington Moszkvával és az európaiakkal is egyeztetett

Az Egyesült Államok és Ukrajna a jövő héten megkötheti az ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodást – közölte Donald Trump amerikai elnök csütörtökön.

Trump: közelebb vagyunk az ukrajnai fegyverszüneti megállapodáshoz, Washington Moszkvával és az európaiakkal is egyeztetett
2025. április 18., péntek

Ketten meghaltak, amikor egy ámokfutó lövöldözni kezdett egy floridai egyetemen

Egy fiatal férfi csütörtökön két embert megölt, négy másikat pedig megsebesített a Floridai Állami Egyetemen, mielőtt a rendőrök lelőtték és kórházba szállították – közölték a hatóságok.

Ketten meghaltak, amikor egy ámokfutó lövöldözni kezdett egy floridai egyetemen
2025. április 17., csütörtök

Megérkeztek Rómába a harangok, Ferenc pápa üzent a híveknek

Az egyházat és az emberiséget térfélválasztásra szólított fel a félelemmel és igazságtalansággal teli világban Ferenc pápa nagycsütörtöki homíliájában, amelyet a Szent Péter-bazilikában bemutatott krizmaszentelő misén olvastak fel.

Megérkeztek Rómába a harangok, Ferenc pápa üzent a híveknek
2025. április 17., csütörtök

Kijev: az orosz hadsereg rakétákat és drónokat vetett be, többen meghaltak, sokan megsebesültek

Tömeges dróncsapás érte Dnyiprót, a délkelet-ukrajnai Dnyipropetrovszki terület székhelyét, miközben az északkelet-ukrajnai Harkiv térségét kombinált támadás sújtotta, a dél-ukrajnai Herszon megyét pedig az orosz tüzérség lőtte csütörtökre virradóra.

Kijev: az orosz hadsereg rakétákat és drónokat vetett be, többen meghaltak, sokan megsebesültek
2025. április 17., csütörtök

Izrael a háború után sem vonul ki a frissen kialakított gázai biztonsági zónákból

Izrael védelmi minisztere kijelentette, hogy az izraeli csapatok a háború befejezése után is a Gázai övezet jelentős területeinek elfoglalásával létrehozott úgynevezett biztonsági zónákban maradnak.

Izrael a háború után sem vonul ki a frissen kialakított gázai biztonsági zónákból