Fotó: Kremlin.ru
Fehéroroszország azért döntött az orosz taktikai atomfegyverek befogadása mellett, mert az Egyesült Államok és szövetségesei évek óta nyomást gyakoroltak rá belpolitikai rendszerének és geopolitikai irányultságának megváltoztatása érdekében – közölte kedden a fehérorosz külügyminisztérium.
2023. március 28., 13:432023. március 28., 13:43
Vlagyimir Putyin orosz elnök szombaton jelentette be, hogy megállapodott Fehéroroszországgal taktikai atomfegyverek telepítéséről a szomszédos országban.
„Az elmúlt két és fél évben Fehéroroszország korábban nem látott politikai, gazdasági és információs nyomásnak volt kitéve az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és NATO-szövetségeseik, valamint az Európia Unió tagállamai részéről” – áll a közleményben.
Újabb mandátumra szavazott bizalmat az Európai Parlament Ursula von der Leyennek az Európai Bizottság élén.
Oroszország fenyegetésnek tekint minden olyan tervet, amely a NATO állandó haditengerészeti jelenlétére irányul a Fekete-tengeren, tekintettel a szövetségnek az ukrajnai konfliktusban való részvételére – közölte a Kreml csütörtökön.
Az izraeli parlament nyilatkozatot fogadott el szerda éjjel, és ebben állást foglalt a független palesztin állam létrejötte ellen.
Kivezettette az ülésvezető Diana Şoşoacă újdonsült román képviselőt az Európai parlament csütörtöki üléséről, miután az SOS Románia párt elnöke a bukaresti törvényhozásban megszokott stílusában botrányt okozott.
Újabb 95 ukrán katonát hoztak haza, köztük a fegyveres erők, a Nemzeti Gárda és a határőrség tagjait – jelentette be Volodimir Zelenszkij elnök szerdán.
Az amerikai Kongresszus két házának demokrata vezetője a Demokrata Párt elnökjelölő konvenciójának elhalasztását sürgeti, miközben Adam Schiff befolyásos demokrata képviselő visszalépésre kérte Joe Bident a jelöltségtől szerdán.
„Békeszeretetből” vízummentességet vezet be Fehéroroszország 35 európai ország – közöttük Magyarország – állampolgárai számára 2024. július 21-től december 31-ig – közölte a fehérorosz külügyminisztérium, amelyet az RBK orosz hírportál idézett szerdán.
A héten megalakult új Európai Parlament szerdai strasbourgi plenáris ülése elfogadta első hivatalos állásfoglalását, amelyben a testület képviselőinek többsége továbbra is Ukrajna határozott támogatását szorgalmazza.
Súlyos biztonsági hibák és mulasztások vezettek ahhoz, hogy több mint egy generáció óta először lőttek rá egy amerikai elnökre vagy volt elnökre – derül ki a szombati, Donald Trump volt amerikai elnök elleni merényletkísérlet körülményeinek vizsgálatából.
Megértek a túszalku feltételei – közölte Joáv Galant izraeli védelmi miniszter Lloyd Austinnal, az Egyesült Államok védelmi miniszterével éjszakai telefonbeszélgetésükön az izraeli védelmi minisztérium szerdai bejelentése szerint
szóljon hozzá!![Hozzászólások](https://kronikaonline.ro/template/kronika_new/images/dropdown.svg)