Utolsókból elsők

Az előbbi apró betűs szöveget egy buszjegyen olvashatjuk. Már ha éppen ráérünk. De ezek szerint én már csak ilyen ráérős természet vagyok, ott olvasgatom a buszjegyen található reklámokat ahelyett, hogy az ablakon kibámulva az egyre nyáriasabb öltözetet viselő lányokat nézegetném, esetleg a nagyváros zsúfolt forgalmán keseregnék. Valóságos időmilliomos vagyok, kritikai érzékkel megáldva, a reklámokról pedig már annyit tudok, hogy igazán elszegődhetnék marketingmenedzsernek valamelyik jól fizető céghez. De nem teszem, mert én ráérős természet vagyok, buszon ülök, és olvasok, ráadásul nem is újságot, mint minden normális ember, hanem buszjegyet.

Már éppen azon tűnődöm (nem győzöm hangsúlyozni, hogy nekem van időm erre), mi is lenne, ha jelenséggé válna, hogy a buszokon utazók mindanynyian jegyet olvasva töltenék el azt az időt, amíg a célmegállóhoz érkeznek. És persze minden igény kielégítése érdekében nem csupán reklámokat lehetne olvasni a buszjegyeken – hiszen nem lehet mindenki reklámszakértő –, hanem például híreket is, vagy szépirodalmi műveket, természetesen folytatásban. Kérek egy jegyet, a belföldi hírekkel – kérnénk a jegyárustól, aki rendkívül előzékenyen még vissza is kérdezne: a szociális jellegű vagy a politikai témákról szólót szeretné? Ugyanígy persze a horoszkópot is elolvashatná az ember, például ha Bika-jegyet kérne. Ráadásul ez a busz társadalmi életén is óriásit lendíthetne. Életre szóló barátságok szövődhetnek abból, ha beindul a csereberélés. Külföld hírrovatért cserébe mondjuk az időjárás-jelentés. A legnagyobb előnye a módszernek kétségkívül az lenne, hogy az ellenőrök munkáját nagyban megkönnyítené. Nem lennének jegy nélkül utazók, sőt sorok állnának a jegyárusok előtt. Az ellenőröknek nem lenne más dolguk, mint elmélyedve böngészni a jegyeken folytatásokban közölt Háború és békét. Így teljesedik majd be az írás: ekképpen lesznek utolsókból elsők, ellenőrökből pedig irodalomkritikusok.