A júniusi Egyetem téri diáktüntetések idõszaka volt ez, hát persze, hogy a kölykök napirenden ismerték a bukaresti történéseket, amelyeket azonnal le is reagáltak zsosszilijeszkuzva rendesen. Összefogózva, kórusban. A szomszéd rájuk szólt, hogy hallgassatok te, mert apátokat elviszik! Persze azért ijesztgette a lurkókat, hogy csendesüljön már el a zsákutca, s aludhasson egyet az ebédre. A gyerkõcök ezt nem tudták, de hogy semmilyen bántódásom ne essen, küldöttséget menesztettek hozzám, élén az akkor még pöttömnyi fiaimmal, vagyis a szószólókkal, hogy: Apuka, szabad-e kiabálni, hogy zsosszilijeszku? Szabad, szabad, eresszétek csak, ami belefér. Úgyhogy ott folytatták, ahol az imént abbahagyták, bizonyítva, hogy a történelmi és politikai pillanatokat helyesen érzékelik. Persze az alma nem esik messze a fájától, hiszen ez a veleszületett tehetség már bennem is igen korán kidomborodott. Amikor a hatvanas évek második felében egy május elsejei, televízióban közvetített felvonuláson megpillantottam a dísztribün felett három szakállas bácsi – Marx, Engels és Lenin – hatalmas arcképét, politikai és történelmi tájékozottságom bizonyítékaként felkiáltottam: Né, ott vannak a Grimm testvérek! Hát mesélni meséltek eleget, az biztos, nyugtatott meg apám, s hamar kifordult a szobából, hogy ne a jelenlétemben törjön ki belõle a hatalmas röhej. Újabban a legkisebbik manóm kezdte tudni, hogy mi fán terem a politika. És a történelem. Már tudja, hogy 1989 decemberében Tõkés pap bácsi elûzte a rossz bácsikat, és azóta is õ a rosszak mumusa.
S a prücsök ezt ki is nyilvánította egyik este, midõn a Tõkés Lászlót ábrázoló mágneses öntapadókat a hûtõszekrény oldalára elõbb függõlegesen, majd vízszintesen rakosgatta, de alkotómunkáját az anyja avval szakította félbe, hogy: Lefekvés! A manó tudniillik odaszólt, hogy: Hallgass, Anya, mert lejagasztom a szádat Tõkés Lászlóval!
Irányított légibombákkal támadta a dél-ukrajnai Herszont szerdára virradóra az orosz légierő, és Odesszát újabb dróncsapás érte.