Sztárszerenád

Mindezt azért mondtam el, mert az alábbi eset nem történhetett volna meg, ha nem leledzenék ilyen súlyosan retrográd és elmaradott állapotban. Hétfő este ugyanis éktelen hangzavar verte fel kicsiny lakom csendjét; mivel toleráns ember vagyok, és még nem értem el a fiatalok zajos szórakozásai felett bosszankodó életkort, bírtam, amíg csak bírhattam, mint Toldi Miklós. A zaj – amely határozottan könnyűzenei akkordok formáját öltötte fel alaposabb hallgatózás után – azonban sokáig tartott, és iszonyú elviselhetetlennek éreztem. (Semlegesítése céljából gyorsan benyomtam egy Bryan Ferry-cédét.) Párommal vállvetve próbáltuk megfejteni a dübörgő muzsika eredetét. A következő lehetséges magyarázatokra jutottunk: 1. Valamilyen szabadtéri buli van a közeli sportcsarnokban; ennek ellent látszott mondani az a tapasztalat, hogy a sör- és virsliorientált fesztiválokat ritkán időzítik október végére, és nem is jár ilyen messzire ható zajszennyezéssel. 2. A lakásunk melletti iskolában teadélutánt ülnek az ifjak, nagy hangerővel hallgatják az aktuális slágereket. 3. Valami idióta költözött a közvetlen szomszédságunkba, és lakásavató bulit tart. Egy idő után – mikor már a hajunkat téptük a dühtől, és a rendőrség sürgősségi telefonszámát kezdtük keresgélni – észrevételeztük, hogy a női énekhang és a zenei stílus folyamatos: tehát valószínűleg koncertről van szó; de ki az, aki Kolozsvár közepén angolul koncertezik? Nem tévedtek: Beyoncéról van szó. De a késő bánat eső után köpönyeg, ahogy a költő mondja – elméláztam azon, hogy miközben fiatalok százezrei könnyeznének maguk alá a boldogságtól, ha egy igazi világsztár adna ingyen éjjelizenét gyakorlatilag az erkélyük alatt, én elszalasztottam könnyűzenei műveltségem szélesítésének soha vissza nem térő alkalmát.

Nem baj, ha majd Shakira jön, jobban figyelek.