Szivárványszínű tél

A körülöttem levők kissé értetlenül nézték apadni nem akaró lelkesedésemet. Minek kell annyira örülni egy fenyőfának? Ráadásul teljesen giccses a díszítés – mondták, én meg fölényes magabiztossággal cáfoltam minden egyes érvet. Valamivel nehezebb dolgom akadt, amikor magyarországi vendégekkel sétáltunk a városban. Lám-lám, itt az ünnepi világítás is nemzetiszínű? – kérdezték, a piros, sárga, kék égőkre mutatva. Ugyan, nem kell mindenbe belemagyarázni kisebbségi helyzetünket – válaszoltam bosszúsan, miközben kétségbeesetten kerestem egy zöld villanykörtét. Hogy lehet ilyen csúnya kék színűre díszíteni egy fenyőfát? Ráadásul a város főterén? – kérdezik már-már számonkérően. Büszke polgárként magyarázom, hogy de hiszen ez most lehet, hogy túl élénk, de ha majd lehavazik! Az ezüstfehér hó, a fenyő sötét zöldje, a kék lampionok és szalagok, no az lesz ám az igazi színkombináció. Szolid, elegáns, diszkrét. Olyan lesz, mintha egyesülne az ég a földdel, világok találkoznának a fényben, olyan lesz, mintha összeérne a múlt a jelennel... Magam sem hittem már, amit mondok, vendégeim azonban mégiscsak nagyobb tisztelettel néztek a kékbe öltöztetett fenyőre.
Néhány perc múlva lila fenyő tűnt fel. Jaj, csak ezt kerüljük ki valahogyan, azonnal be is fordulnék egy kis utcába, de késő. Ez azért már rettenetesen csúnya – hangzik a csöppet sem hízelgő vélemény. Ugyan, dehogy, hát nem értitek az egésznek a koncepcióját? Nem vettétek észre, hogy itt voltaképpen a szivárvány színeit vonultatták fel? Az egész téli díszvilágítást tulajdonképpen a tavaszvárás jegyében kell értelmezni – magyarázom, mitológiai dimenzióba emelve az ünnepi fényeket. Azt sem tartom kizártnak, hogy a karácsonyfa alatt hóvirágot szedünk majd.