Országot vennék

Ezen persze nem lehet csodálkozni. Ha abban a szerencsés helyzetben lennék, hogy lazán kifizessek egy nyolcszámjegyű összeget, nem haboznék, hogy megvegyem a szigetet. Sealand ugyanis adómentes övezet, nincs bürokráciája és igazságszolgáltatása, és valóságos ellenőrizetlen szerverparadicsom, amelynél keresve sem lehet jobb helyet találni az elektronikus kalózkodásra. (Nem véletlen, hogy az „ország” hivatalos honlapja mellett létezik egy nem-hivatalos, feltételezések szerint maffia-körök által működtetett sealandi portál is – arról nem beszélve, hányszor hamisították ellentmondásos célokból a sealandi útlevelet...) Bizonyára a fentebbi előnyök járhattak azon német és holland kalandorok fejében is, akik a ’70-es években megkísérelték elfoglalni az acélszigetet, alkalmat adva ezzel Sealand történetének egyetlen győztes önvédelmi harcára.
Irodalmár, tollforgató emberként azonban más okaim is lennének Sealand megvételére. A miniállam története ugyanis valóságos kalandregény: a brit hadi erődítménynek készült alkalmatosság 1967-es „elfoglalása”, az Õfelsége hatóságaival való sikeres dacolás, a Nagy Maffia-ellenes Honvédő Háború és a szigeten jelenleg is uralkodó viszonyok leírása nem rína ki egyetlen Rejtő Jenő-regényből sem, én például Piszkos Fredet vagy Galambot teljességgel el tudom képzelni e hihetetlen történet főhőseként.
Úgyhogy ha megvenni nem is tudom Sealandet, egy róla szóló regény és filmforgatókönyv megírásának haladéktalanul nekirugaszkodom. Aztán várom a hollywoodi producerek jelentkezését. Legalább nyolc számjegyű összegért, természetesen.