Mindennapi töltött káposztánk

Szóval minden évbenmegfogadom, és be is tartom a következő ünnepelőtti hétig. Akkor ugyanis megkezdődik az egyezkedésönmagammal. Mert ugye a pincében ott van a savanyítottkáposzta – hát mikor csináljon az embertöltött káposztát, ha nem húsvétkor.A padláson meg ott a dió – hát persze abejglit mindenki szereti – ahhoz már csak egy kis mákkell, meg legfennebb vanília, mazsola, citromhéj,reszelt alma, barackíz, miegyéb… – mert akárkiakármit mond, meg kell adni a módját. S ha mára kórógyi néni a harmadik faluból úgyishozza a heti tejfel-tehéntúró adagot, akkor egykis sós stangli is dukálna. Nos, ahogy telnek a napok,az embert egyre jobban elkapja a gépszíj: pánikszerűenrohan a piacra, nehogy elmaradna már a báránysült,s persze sonka nélkül sem ünnep az ünnep. Ésott van a piacon az a drága sok tavaszi zöldség,salátának való, abból is fel kelltankolni, egy kis vitamin is kell a családnak, meg hátpersze egy kis gyümölcs. Vajon hol lehet a legszebb,legbarnább, legnagyobb tojásokat kapni, ejsze egystrucctojás sem ártana… Jaj, és persze atojásfesték: piros, zöld vagy sárga, kék,de jó lenne egy kis hagymahéjba tekert barna portékais, ki tudja, melyik locsolónak milyen az ízlése.Hohó, de hol vannak akkor még az italok… De nemragozom tovább. Ugye ismerős a képlet?
S miközben a munkás hétvégeután kimerülten pihegek az egész házatbetöltő kantinbűzben, egy néhány évelőtti ünnep jut az eszembe, amikor újsütetű japánbarátok érkeztek Erdélyt látni. Frissenfőtt, tejfelben úszó, illatos töltöttkáposztával kínáltam őket. Majd néhánynapos székelyföldi ünnepi túráraindultak. Visszatérve újólag betértekhozzánk, s mikor ismét csak a szokásoscserépfazekat tettem oda melegedni a plattenre a káposztával,lelkesen újságolták felfedezésüket:Erdélyben ugyanolyan mindennapos eledel a töltöttkáposzta, mint náluk a tengeren túl a jóöreg rizs…