Megfordult a világ

Nem kell azért feltétlenül transzvesztitákra és különféle fiziológiai elváltozásokra gondolni, egyszerűen csak arról van szó, hogy a férfiasság bizonyos összetéveszthetetlen jegyeit adott pillanatban hiába keresem tevékenységemben.
Vegyünk csak például egy szombati napot. Szabadnap, felkel az ember, reggelizik, megissza teáját. (Már ez is jelez egyébként egyfajta elnőiesedést, hol van már az erős feketekávé?). Aztán – immár kinyílt szemmel – körülnéz, és – bármennyire hihetetlen – érzékszervei szinte parancsolóan jelzik: sürgős takarításra van szükség, nincs már egyetlen tiszta villa sem, a konyha padlóján az elmúlt hét szinte valamennyi hulladékából akad egy kis ízelítő. Szóval akadnak tennivalók, csak ember is akadna hozzá. Sőt talán-talán főzni sem ártana, üres zsebbel még csak a jól bevált étkezde is távoli álom marad. 
Kezdjük a kellemesebb résszel. Virágöntözés. Ez még belefér, tekinthetjük ezt hobbinak. Nosza, elő a seprűt. Pillanatnyi habozás, vajon a szekrény alá érdemes-e benyúlni, á, hagyjuk, hát úgysincs ott por. Mosogatás közben bizony megfogalmazódik bennem, hogy inkább nem eszem többé, csak ne kelljen minden edényt elmosni. Ezek után a földtörlést kimondottan kellemes tevékenységnek találom, csak akkor szorul össze a gyomrom, ha arra gondolok, hogy ez mind semmi amellett, hogy hamarosan főznöm kell. Nemsokára azonban kiegyezem magammal: sütök egy kis húst, annyi legyen elég.
Jóllakottan, elégedetten heverészek az ágyon, azon elmélkedve, hogy már csak egy jó kis havi vérzés hiányzik, hogy végképp nővé váljak, mikor szól a telefonom. Sms-t kaptam, kolléganőmtől. Képzeld, Itt vagyok Milánóban, épp a San Siro stadionban sétálok. Tudod, ahol az Inter meg az AC Milan focicsapat játszik.