Makovecz és az ácsok

De az is lehet, hogy fordítva van. Az pedig mindenki számára rejtély, hol és hogyan sajátították el a fenyõgerenda hajlításának mûvészetét, mert erre csak õk képesek, más senki. Tény, hogy amíg a csomafalviak Makovecz Imre mûépítész irányítása alatt szelídítették a gerendát boltíves vásárcsarnokká Sevillában, addig a remeteiek Dubaiban ácsoltak talapzatot egy hasonlóan híres úszószigetre épített szállodának. Ráadásul Távol-Kelettõl vadnyugatig nincs a földkerekségen olyan komoly építõtelep, ahol ne lenne jelen egyik vagy másik község ácsolócsoportja. Az is köztudomású róluk, hogy ritkán „vegyülnek\", vagyis ha egy munkálatot felvállalt mondjuk egy

csomafalvi csapat, akkor ott nincs helye a remeteinek, de fordítva is igaz. Ezt igazolja a köszöntésük is, ami akkor hangzik el, ha külföldi építõtelep közelében találkozik a csomafalvi ácsmester a remeteivel. „Isten ments!\" – köszöntik egymást, jelezve, hogy az egyik már felvállalta a munkát és „Isten õrizzen attól, hogy a másik is ott érdeklõdjön munka felõl.\" Szóval ténykedésükrõl számos anekdota és adoma kering, de mindenhol tisztelik a szorgos kezû, csalafinta észjárású mesterembereket, akikrõl az is köztudomású, hogy „ritkán szólnak, de ha igen, annak értelme van\". A fáma szerint egy csomafalvi ácsmesternek sikerült „megréguláznia\" a boltíves tervrajzairól híres Makovecz Imre mûépítészt. Az eset pedig éppen a sevillai vásárcsarnok építése után történt, ahol ugye köztudomású, hogy tekintélyes mennyiségû gerendát kellett boltívesre görbíteni. A munka nem volt egyszerû, veszõdhettek is épp eleget a tervrajzok mellett a mesterek. Ezért lepték meg a munka végeztével egy fából készült vonalzóval a mûépítészt: „Máskor ezzel húzza a vonalat, mérnök úr, és ne a körzõvel…\"