Ádáz harc dúl odakint a nappaliban. Doboz Úr keményen védekezik, nem adja könnyen építőkocka-mintázatú bőrét. A Hős Herceg pedig nem hátrál meg, legutolsó legtitkosabb fegyverét, a kispárnát is beveti a Doboz Úr elleni küzdelemben.
Ráadásul Doboz Úr nemcsak, hogy nem hajlandó végre eldőlni és feladni a harcot, még gonosz is: gúnyolódik, csúfolja a herceget, sőt szidalmazza, hiába sokasodnak a kispárnával rámért csapások kék fején
Aztán már csak a harcias „ángár!” hallatszik, majd némi nyögdécselés Doboz Úr részéről – és a harc eldől. Doboz Úr feladja, és oldalra borulva várja végzetét.
A Hős Herceg pedig újra részesévé lesz világunknak, egy hős nem lehet ápolatlan, végre hajlandó meghallani, amit tíz perce mondok: vetkőzés, fürdés! Miközben megszabadul a harcban ronggyá ázott ruhadarabjaitól, felidézi a hosszan tartó pankráció részleteit. Így derül ki, hogy a küzdelem tulajdonképpen a király/hercegkisasszony kezéért folyt, akit rettegésben tartott Doboz Úr, de most már vége a félelem korának, jöhet az ásó-kapa-nagyharang.
„Kati hercegkisasszony, most megkérheted a kezemet!” – mondja diadalittasan. Ebbe egy kissé belebonyolódunk, mert azért egy felelős anyának tudnia kell, hogy mégsem mindegy ki, kinek kéri meg a kezét; sőt az ötéves Hős Herceg is érzi, hogy valami itt nincs rendben, nem úgy hangzik a mondat, ahogyan a népmesékben szokott. Így aztán némi egyeztetés után, korrigál: „én, a Szerető Herceg (azért Szerető a nevem, mert ahogy megláttál, rögtön belém szerettél), megkérem a kezed, szép királykisasszony” – üvölti a gyerekszobából, hogy mindenképpen meghalljam, és ne térhessek ki a válaszadás elől arra hivatkozva, hogy a fürdővíz ellenőrzése közben zavar keletkezett a kommunikációs csatornában.
A fölösleges göncöktől megszabadult ifjú herceg fürdésre készen bevonul a fürdőszobába, megáll a kád előtt, végigtekint anyaszült meztelen testén, kihúzza magát majd kijelenti: bár pucér vagyok és szegény is, de daliás!
Látogatottsági adatok