Kicsit nem, nagyot igen

Erre aztán ők döbbentek meg, ki is fejtették, egy újságírótól ennél több értelemre számítottak, hiszen a felhívás a csúszópénz, kenőpénz, baksis, susták, jatt ellen szól, és nem arra akar buzdítani, hogy bárki is megfeledkezzék a jó modor szabályairól. Hogy még jobban értsem, románra váltottak, lényegében az „o mică atenţie” fedőnevű anyagi juttatás ellen tiltakoznak. Ők ugyanis tisztességes hivatalnokok, éhbérért végzik nap mint nap felelősségteljes robotjukat, de akkor sem fogadnak el a hivatalos illetékeken felül semmilyen természetű anyagi „hozzájárulást”. Mert ugye – falvakon, de városon is – szinte minden közhivatalban virágzik a korrupció. Ügyes-bajos dolgaikat intéző emberek rendszerint ragaszkodnak ahhoz, hogy a hivatalnok elfogadja a „rafia cekkerben” szállított, szépen megpucolt kövér tyúkot, báránycombot, félsonkát, illetve a fehér borítékban lapuló, elegáns gesztussal „szervírozott” eurókat a nagyobb ügyletek lebonyolításáért. De a titkárnő kisasszony is „tegye csak el” a csokoládét, szafaládét, egy szál virágot, mert közbenjárt, hogy az ügyfél a „méltóságos főnök úr” elé kerülhessen. Szóval ezek ellen tiltakoznak hivatalnok ismerőseim, és így már elismerően nyugtázom a felszólítást. Még egy kicsit vitázom velük, miért nem nevezték nevén a gyermeket „Csúszópénzt nem fogadunk el!” formában, és miért a román tükörfordítás virít az irodában. Aztán eszembe jut, nem is olyan régen idős nyugdíjasokat azzal félemlített meg egy terepjárós „fakupec”, „egy hektárnyi erdőt hordok a bíróságra, de úgyis nekem lesz igazam”, mert az öregek szóvá tették, miért tarolta le engedély nélkül az erdejüket. Ám ezt már nem említem kishivatalnok ismerőseimnek, hogy bizonyos hivatalok ajtaján ugyanezt a felhívást ekképp képzelem el: „Kis figyelmességet nem fogadunk el!” A gyengébbek kedvéért esetleg apró fekete betűkkel alatta azt is írhatja: „de nagyot igen!”