„Júniós” gyermekóvás

Itt van például az öngyújtó, amely ha jól meggondoljuk egy elég veszélyes „műszer” nem megfelelő kezekben, például ha óvodás csemeténk teszi rá kacsóit. Számtalan híradást láthattunk arról, hogy miként égett porrá jó pár ház vagy más épület a felügyelet nélkül „tűzszerszámmal” játszadozó gyerekek miatt. Jóléti társadalmunknak köszönhetően szerencsére ennek kivédésére is van megoldás, illetve szabály, amely igen egyszerű: tessék gyermekbiztossá tenni az öngyújtót. Eddig szép és jó, csakhogy miként is történjen ez, arról már igencsak szűkszavúan nyilatkozik a brüsszeli törvényhozó: biztonsági elemet kell valahogyan beépíteni… hát igen, innentől pedig szabad az (ötlet)gazda. Természetesen irányelvről van szó, így minden tagállamra kötelező az előírás, tehát mindegy, hogy a gyújtó Kínában látja meg a napvilágot vagy esetleg Dél-Afrika Köztársaságban, Szibériáról nem is beszélve, az elemnek ott kell lennie. Szó se róla, beleépítik. És jön a gubanc, egyes öngyújtókhoz ugyanis lassanként háromoldalas használati utasítás is mellékelhető, mert egy átlagfelfogású felnőtt is, esetenként komoly logikai agymunka után képes csak a lángot kicsikarni a csodássá vált tárgyból. Arról már nem is beszélve, hogy a kézujjak boszorkányos mutatványa igényeltetik minden egyes kísérletkor, mert először hátrahúzom, utána lenyomom, és mindezt csak azért, hogy bár a gáz szivárogni kezdjen… szikráról még szó sincs. Persze az egésznek megvan a maga pikantériája, hiszen a nagy biztonsági elgondolások ellenére minden üzlet, bolt polcain ott virítanak háborítatlanul a gyufásdobozok, amelyeket sokszor visszajáróként nyomnak a vásárló gyermek kezébe az eladók. Hogy is vagyunk ezzel? A gyújtó az veszélyes, csúnya, pfúj, de bezzeg a gyufa az rendben van. Azért a brüsszeli atyákat elnézve, kíváncsi leszek milyen lesz a gyermekbiztos gyufa, de tényleg.