Intra dominium

Lassan készülő mentális mérlegek ezek, melyekben jó meg rossz rubrikákra oszlik egy évnyi létezés. Persze, sírógörcsöt kapna a könyvelő, úgy csalunk közben. Kikerekítjük a sikereket, és kéjelgünk a meggyőződésben, hogy nekünk jutott a legádázabb sors a planétán. Hiszen csak láttamoztatni akarjuk a leköszönő évet, csak pecsét kell a lap aljára, hogy jöhessen végre az a bizonyos sikerekben gazdag, boldog új.
A legnagyobb újdonságot a mi portánkon kétségtelenül az uniós csatlakozás jelenti. Január elsején például, megrészegülve a reánk szakadt szabadságtól, meg attól, még ami van a házban, tüntetően össze lehet tépni az útleveleket. Aztán, ha már szétszórtuk a szélben a kézügyességünk eredményeként keletkezett piros fecniket, és tisztábban látunk, mehetünk újat csináltatni. (Harmadika már munkanap). Mert vannak olyan földrajzi régiók, ahol nem úgy verik a más etnikumhoz tartozót. Nagyapám hetvenben fejszével kergette ki a kapun kérezkedés nélkül belépő milicistát, amikor közölték vele, hogy nagyanyám téglalap alakú konyhakertje ezután paralelepipedonná lesz, mert arrafelé épülne az aszfaltút. És lehet, hogy az régen volt, vagy valamiért ideges volt az öreg, de kétlem, hogy sok dolog változott volna azóta. Hogy ne innának komoly arcú, kövér férfiak pálinkát hajnalban, mielőtt – sosem a szemébe nézve – leszúrnák a disznót. Hogy ne ültetnének több krumplit, mert olcsóbb az Egyiptomból behajózott gumó. Hogy elöntenék a tehéntejet, mert nem fajáncozott padlón kopog a példásan tisztát tartott állat patája fejés közben. Mert nincs olyan méretű apparátus, amely minden kertkaput egyenként megkocogtathatna – ha lenne is, lásd fent. Azt hiszem, nem a régi helyébe, csupán a sorba beálló újat lenne helyes köszöntenünk. B.ú.é.k.