Hacacáré

Jelzem, az akkori kicsengetési ceremónia vizet sem vihet a mai hacacárénak. Mégis, már akkor untam az egészet. Egy mai kicsengetőnek jobb helyeken illik székely ruhába bújni, és ez még a jobbik eset, mert innen-onnan arra az egy alkalomra kölcsön is lehet kérni. Ám vannak helyek, ahol egyforma kosztümben ballagnak, ráadásul az árat nem a legkisebb fizetéssel bíró szülő zsebéhez igazítják, hanem a leghangosabbéhoz. A Gaudeamust követő „kultúrműsor” alkalmával pedig már nemcsak az igazgató mondja el a „Ha majd kiléptek a nagybetűs életbe” kezdetű szívhez szóló szöveget, hanem a település más jeles politikai, illetve egyházi személyiségei is szót kapnak. Ha még mindig nem ájult el az épphogy felnőttkorba cseperedett gyerek a tűző napon való állástól/üléstől (majdnem mindegy), akkor farkasszemet nézhet a rokonok, ismerősök, jó barátok hatalmas virágcsokorözönével. Közben arra is figyelnie kell, nehogy a százhúsz kilós szomszédasszony – akitől már kisgyerek korában is menekült – szájon találja egy nyálas puszival. S ez még nem minden, mert ezután jön a fényképezkedés, lehetőleg egyenként mindenkivel, természetesen az öl virággal együtt, hiszen a digitális csoda olcsó, és miért ne nézegethetnék a számítógépen húsz év múlva is, mennyire izzadt a sógor bácsi a nyakkendő alatt. A haddelhadd viszont csak ezután következik, hiszen nem legény a talpán, aki a tiszteletére rendezett díszebéden nem iszik egy pohár pálinkát a keresztszülők, egyet a sógorok, meg egyet a nagyszülők tiszteletére, hogy azt mondja: hál’ Istennek ezt is megértük. A kellő bemelegítő után már csak a CD-lejátszóval versenyt énekelő spicces nagypapát kell elviselnie, és a papa barátját kell leültetnie a helyére, amikor – 50 új lej ellenében – épp az asztalt akarja felborítani, mert az egyedülálló szomszédasszony valamitől megkutyálta magát, és csak azért sem akar vele táncolni. Csoda-e, hogy ezután legjobb barátjával egy üveg bor kíséretében a fürdőbe menekült, majd miután a flaska kiürült, egymás nyakába borulva „rókaprémbe” burkolóztak. Édesanyja örömére…