Gerillakarácsony

Sebtében kiporolunk nyolc-tíz perzsaszőnyeget, eközben a gyerek szorgalmasan gyakorolja a hisztériás roham tüneteit a tükör előtt. Az asszony mákos bejglit süt, mert való igaz, hogy lehet kapni a boltban is, de a házi mégis más. A földről lehetne enni a karácsonyi sültet, ha nem nézne ki hülyén. Igaz, elfelejtettük kirázni a díszpárnákat, és még le kell ugrani az üzletbe bejgliért. Az ajándék kérdése közben két körrel vezeti a stresszfaktor-listát. Pedig nincs abban ördöngös semmi, szóetimológia az egész. Szeretetünnep a karácsony, mivel mindenki szeretne ajándékot kapni. Aki ezt nem hajlandó a megfelelő egoizmussal szemlélni, annak lelke véges távolságba került a gyermeki éntől, és menjen inkább tekézni a haverokkal. Különben is, vérbeli ajándékozók lennénk, vagy mi. A gyermeknek ott a tizennégy funkciós lézerkard, az ilyesmivel nem jó viccelni. Évek során az asszony is kapott tőlünk egy egész halom költséges meg kedves ajándékot. Na jó, a kedveseket nagyobb halomba lehetne rendezni. Úgy is az a lényeg, hogy egyedi dolog legyen, ami passzol hozzá, aminek örül. Na jó, nem kell túlbonyolítani, ha nő, akkor parfüm. Nézzük csak, milyen érdekes recept, Ylang-Ylang Eau de Cologne. Egészen véletlenül abban a borzongatóan érdekes, 1924-es kiadású, Szappanfőzés és egyéb vegyészeti titkok című könyvben, amit már hónapok óta nézegetünk kedvenc antikváriumunk kirakatában. Valahogy errefelé sodort a vásárlási pánikban hömpölygő tömeg. Megkérik az árát, de hát egyszer van ünnep, még az kéne, hogy valami jöttment elhalássza előlünk. És ha már itt vagyunk, felugrunk szerkesztő barátunkhoz egy kávéra, dicsekedni a szerzeménnyel. Esetleg iszunk egy konyakot is. Még hogy mi nem tudunk ünnepelni.