Felebarátod szolgálóleánya

Egy átlagos európaiháztartásban mintegy ötezer tárgytalálható. Amennyiben ezek közül egyik sem abejárónő, elgondolkodtató a jelenség.Birtokolt, mégsem „saját” eszközök –például nincs köztük önkezünk általkészített. Az elektronika, a finommechanika, aműanyagfröccsentő gépsor áldásosuniformis-termékei, a sorozatgyártás szabályaiértelmében testreszabott használati (?) tárgyak.(Említett test jellemző méretei: 90–60–90.) Avásárlói mókuskerék pörgetőiértelemszerűen a reklámok. Kissé paradox ahelyzet, amikor sok millió átlagember nap mint nap kéttucat mozisztárt lát vendégül a televízióáltal besugárzott panellakásokban. A lekezelőfélmosolytól, a rámenősségtől, adomborodó idomoktól kellőképpen megvadulvaaztán irány a pláza. Jólétitársadalomban szinte mindegy, mit, mennyiért. Egyetlenpélda: az illatszerek árának 95 százalékátmarketingköltségek teszik ki. A skizofrénképzeteknél maradva: lefekvéskor elmondjuk agyereknek a mesét a rút kiskacsáról.(Nyiladozzanak csöpp lelkében a tolerancia bimbói.)Utána betesszük a videokazettát, mert a kölyökéjfélig visít ellenkező esetben. (Walt Disneynem jár reggel nyolcra dolgozni!) Másnap a lehetőlegtermészetesebb pofával szervírozzuk azakciós-ropogós kacsasültet. (A gyerek kapja amáját.)
Semmi bajom a vásárolgatással.Sőt. E kompenzációs tevékenység hirtelenmegszűnte talán még az aktuálisan legjobbnaktartott rendszermodellünk felborulását is magaután vonná. Az árukapcsolással,kötegekben eladott brandek, márkanevek immáróhatatlan részét képezik a társadalmi,emberek közti kommunikációnak. Csak azt nem értem,mért kell a gerjesztett pánik? Mintha nem lenne elégbesózott húsunk meg takarónk.