Évszázadok virágminták között

Apáról fiúra
Sütőék nem tartanak attól, hogy megszakad a hagyomány. A Magyarországon élő Sütő Levente és testvéröccse, a vargyasi ősi fészekben élő Gábor, valamint fiai, István, Béla és Gábor révén a vargyasi bútorfestés és faragás művészetét a jövő nemzedékek is művelni fogják. A dinasztiában két azonos nevű elődjének nyomdokaiba lépő III. Béla teljes mértékben biztos ebben, sőt azt mondja, hogy az asszonyválasztásnál is eszerint tájékozódik.
A dinasztia ragaszkodik a hagyományokhoz. Az ősöktől örökölt mintakincs mellett például ma is őrzik, sőt használják azt a festéktörőt, amelyre 1680-ban II. Sütő József ráírta a nevét. Ennek a másik oldalára véste fel a nevét 1754-ben I. Sütő István. A mindkét oldalán mélyedést hordozó márványlapon őrlik a festéket, és nem térnek át a mai műanyagok használatára. És továbbra is előrajzolás nélkül, szabadkézből díszítik a darabokat, így biztosítva azok egyediségét és eredetiségét. A mesterek csak az asztalosmunkánál használnak mai eszközöket. A brassói egyetem faipari szakán tanuló III. Sütő István például korszerű gépekkel szerelte fel a műhelyt, hogy a virágmintás bútordarabok összeillesztése könynyebb és pontosabb legyen.

Gyökerek és iskola
A Sütők évszázadokkal ezelőtt az udvarhelyszéki Fiatfalvát birtokló Ugron bárók jobbágyai voltak. A család első két képviselője 1568-ban ács- és asztalosmesterként telepedett át a háromszéki Vargyasra, ahol a Daniel bárók kastélyának újjáépítésénél és bútorozásánál vállaltak munkát. Egy 1627. évi összeírás már felszabadult jobbágyként említi a Sütőket, akik tehetségük és szorgalmuk révén 1773-ban a régi boronaház helyén kőből-fából felépítették azt a családi fészket, amelyben ma Sütő Gábor és családja él. Gábor édesapja, II. Sütő Béla a vargyasi Daniel báróknál dolgozott asztalosként, míg a bárói családot a kommunisták el nem űzték a faluból.
A Székelyföldön a XVII. század végére elterjedt festett bútort Vargyason meghonosító dinasztia fennmaradt alkotásai alapján ismert kiemelkedő családtagjai: Sütő IV. József (sz. 1780), II. István (sz. 1810), II. János (sz. 19. sz. e.), I. Lajos (sz. 1847), I. Béla (sz. 1895), II. Béla (sz. 1919), Levente Lehel (sz. 1954), II. Gábor (sz. 1955). Ők festették több templom (Homoródoklánd, Héjjasfalva, Vargyas stb.) virágos karzatkazettáit, de festett és faragott székely kapuk és díszsulykolók sokaságát is készítették. Egyben iskolát is teremtettek, hiszen a dinasztia több tanítványa foglalkozik ma is festéssel-faragással. „Az 1980-as években valóságos reneszánszát élte a székelyföldi bútorfestés és fafaragás. Édesapámat jó pénzzel és tömbházlakás ígéretével csábították a segesvári csempegyárba, de inkább itthon maradt. Bányalakatosként dolgozott, harmincöt éven át volt mozigépész Vargyason, és az otthoni munkája mellett az iskolában is tanított festést-faragást” – emlékszik Sütő Gábor, aki erdővidéki iskolások egész seregét tanította a mesterség titkaira. – A szülőt nem akkor kell, hogy foglalkoztassa a gyermeke, amikor az felszáll a pesti buszra, hanem amikor még kicsi. Ki kell sétálni vele az erdőre, a mezőre, megmutatni: ez mind a tiéd. Ha telekkönyvileg nem is, de a szívedben mindenképpen.” Bátyja, Levente azt mondja: tanácsokkal, ecsetekkel, festékekkel bárkinek segít, aki belevágna ebbe a gyönyörű mesterségbe.
A 15. nemzedéket képviselő Sütő fiúk megbízatásként veszik a család kitüntetését. „Kötelességünk tovább éltetni a több mint négy évszázados hagyományt, soha nem gondoltunk arra, hogy a virágmintás bútorokról lemondjunk” – szögezi le testvérei nevében is a 18 éves II. Sütő Gábor.

Nehéz idők, szép remények
A vargyasi bútorfestést a kommunizmus is próbára tette. Ifjabb, azaz II. Sütő Bélának 1971-ben az akkori községi párttitkár három zsák cementet ígért, hogy a kommunista párt 50. évfordulójára kifaragja a párt címerét. Az 1921–1971 évszámpárt is tartalmazó jelvény el is készült, de a cement nem akart megérkezni, pedig a ház körüli tatarozáshoz éppen elkelt volna. „Ha cement nincs, címer sincs!” – szögezte le II. Sütő Béla. A címer a padlásra került, harmincöt év után pedig a tűzre: Sütő Gáborék melegedtek és főztek a lángjánál.
Olyan is volt, hogy a kommunista elvtársak rámutattak egy virágmintás bútordarabra: ez kell nekünk. Sütőék azonban nem adták a Ceauşescunak kiszemelt ajándéktárgyat. II. Sütő Béla a Szekuritátét is megjárta. „Úgy jöttek, hogy Béla bácsi, volna egy festettbútor-megrendelés, le kéne venni a méretet. Édesapánk pedig ment, és napokig ott tartották, mi pedig imádkoztunk, hogy mielőbb hazajöjjön” – eleveníti fel Sütő Gábor. A dinasztia mai mesterei szerint a virágmintás festett bútorok piaca ugyan beszűkült, de tovább él. Gábor szerint „az már nem népművészet, hogy égig érő kopjafákat, vagy világcsúcsállítás szándékával hatalmas székely kapukat állítunk”. A népművészetet igazán értékelők azonban nem hagyják majd cserben az „ágazatot”, Levente pedig biztos benne: Románia uniós csatlakozása megélénkíti majd a határokon amúgy is átnyúló népművészetet.

------------