Békeidő

Így például a játékokat, amelyeket, néhány fanatikust leszámítva, általában fiataljaink böngésznek, érdekesebbnél érdekesebb, lélegzetelállító látványvilág közepette tálalt kalandokon rágva át magukat.

Igen, a fiataljaink, sõt gyerekeink azok, akik meggyõzõdéses fogyasztói a játékoknak, de már a kezdetekkor kérdéses volt, és a trend nagy szellemének árnyékában az is marad, hogy valóban ez-e a helyes út? Mert miközben mikrofonok végére szerelt politikusok, civil képviselõk harsogják a megbékélést, az erõszak visszaszorítását, addig szinte naponta árasztják el a piacot vad, vértõl tocsogó, állandó konfliktusokra alapozva összefércelt játékok mint a terrorizmus elleni harcot, vagy a világháborúk „mészárszékeit\" felidézõk. Forgalmazóik ugyan szorgalmasan helyezik el a csomagoláson a belül számokkal ellátott karikákat, a korosztály megjelölésére, ezek viszont legtöbb porhintésnek vehetõk. Ugyan már, melyik elárusító fog a fizetendõ összegen túl a számokra figyelni? De szerencsére itt van az internet is, ahol még egy adaggal. Az egyik magyar portál éppen a minap írt részletesen egy középkori bérgyilkosok (akiknek bõrébe bújhatunk) kalandjait bemutató friss játékról. A történet amúgy valós adatokra épül, tényleg léteztek ilyen egyének a keresztes háborúk idején, és politikai gyilkosságokkal töltötték idejüket. Ráadásként arabok voltak, és persze hidegvérrel bármikor és szinte bárkit...! Ezek után már meg sem lep, hogy az újságárusnál a gyereknek kiadott számítógépes színes lapból egy olyan cédét halászhatok ki, amely az Ezeregyéjszaka meséit idézi külsõleg, viszont játék közben szinte percenként csapódnak egymáshoz a szablyák. Ennyire az agyunkra kezd menni az egész békeduma, hogy fû alatt csak ki kell törnünk az egyhangúságból, és erre a legjobb az erõszak, ha virtuális is?