A villamos is aluszik

Ha nem így történne, akkor esetleg az illetők nem követnék el mindazt a borzalmat, amit naponta a kereskedelmi adók „mártogatós” hírműsoraiban láthatunk. De maradjunk békésebb terepen, és autózunk csendesen a városban. Itt is számtalan példát láthatunk a fentebb kijelentett tételre. Az egyik ezek közül minden alkalommal figyelemmel követhető a jelzőlámpáknál. Nos, azt majd mindannyian tudjuk, hogy ha a lámpa pirosan virít, akkor meg kell állni. Ezt meg is teszi a legtöbbünk, na de azt, hogy esetleg, amikor ugyanaz a műszaki csoda zöldet mutat, akkor az nem a kaleidoszkóp-hatás kedvéért történik, hanem onnantól számítva indulhat a nép, mintha nem tanították volna meg. Emellett persze létezik még egy pikantériája az egésznek, éspedig, hogy elég sok embertársunk úgy gondolja, hogy a lámpánál történő ácsorgás pillanatai kifejezetten azért következnek be, hogy azalatt mindenki szundikáljon egy keveset, vagy jobb esetben megbámulja azt az épületet, plakátot vagy bármi mást, amit addig legalább ezerszer látott. Na de feltételezzük, hogy akkor vett észre valami egyedit, ami eddig elkerülte a pillantását.
Az említett aluszkálás a lámpáknál akkor válik igazán érdekessé, ha a vezetett jármű mondjuk egy tömegközlekedési „konzervdoboz”, mint például a villamos, de lehet akár autóbusz is. Mert ugye az ilyen apró járműveket nehézkes mozgásba hozni, főleg utasokkal a fedélzetükön. Ehhez tegyük hozzá, hogy rövid ideig zöld a lámpa, és máris egy csodás dugó kellős közepén találjuk magunkat, közepén a jelzett járművel. Egy ilyen jelenet szenvedő-résztvevő alanyaként a kezdődő idegrohamra mintegy gyógyírként József Attila sorai ötlöttek eszembe: „a villamos is aluszik(...), aludj el szépen kis Balázs”. Mást mit is tehetnék?