Megkétszereződhet a forgalom

A Domo-tulajdonosok birtokában a bálványosi Best Western Szálloda. Bálványos fellendülésében bíznak a háromszékiek, miután több üzletember is jelezte beruházási szándékát, és megtörténtek az első konkrét lépések is. Néhány kézdivásárhelyi üzletember máris nekilátott az ifjúsági kempingtábor és strand korszerűsítésének, továbbá három gyógykezelőközpont építését is tervezik.

2007. február 14., 00:002007. február 14., 00:00

Ugyanakkor kézdivásárhelyitulajdonba került a bálványosi Best WesternSzálloda is, miután a Domo háztartási-elektronikaiüzletlánc alapítói megvásároltáka hotelt.
A két világháborúközött magyar állami befektetésseltüdőszanatóriumnak épült szállodátbirtokló bukaresti Imperial Hotel Managment vállalkozástöbbségi részvényese úgy döntött,nem vállalja a további befektetéseket, bártavalyi forgalmuk megközelítette az egymillióeurót. Szarvadi Loránd és Hegedűs Ferenc 50-50százalékos részesedéssel átvettéka bukaresti céget, amelyhez a bálványosiszálloda tartozik. Szarvadi a Mediafax hírügynökségnekelmondta, a következő időszakban határozzák mega pontos árat, a szálloda pénzügyieredményeinek függvényében 2–3 millióeuró közötti öszszeget fizetnek ki az eladóizraeli üzletembernek.
Az új tulajdonosok márisbejelentették, márciustól bezárjáka szállodát, és hathetesre tervezett, 1,5 millióeurós felújítási munkálatokbakezdenek. Fő céljuk, hogy a gyógyfürdőhelylegnagyobb szállodáját háromcsillagosrólnégycsillagosra fejleszszék. A 78 szobábanjelenleg 150 ágy áll a vendégek rendelkezésére,ugyanakkor öt konferenciaterem, továbbábiliárdterem, étterem, szauna, sportpálya ésvadászterület tartozik hozzá. A tervek szerintjövőre 93-ra növelik a szobák számát,és a hozzá tartozó termeket is felújítják.Daragus Attila az Országos Faluturisztikai Szövetség(ANTREC) elnöke, a bálványosi Vár komplexumtulajdonosa úgy véli, az új beruházásoknakköszönhetően az üdülőhely forgalma aközeljövőben megkétszereződhet, s alig két-háromév múlva egyszerre közel 500 vendégettudnak majd elszállásolni.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. április 20., vasárnap

Visszaesett a borfogyasztás és a termelés is Romániában

Az elmúlt évek súlyos aszályai és szélsőséges időjárása jelentősen visszavetette a romániai bortermelést, amely 2024-ben 20 százalékkal esett vissza. A tendencia globális: a szőlőültetvények rendkívül érzékenyek az éghajlatváltozásra.

Visszaesett a borfogyasztás és a termelés is Romániában
2025. április 19., szombat

Elsősorban az állattartó gazdákon múlik a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezés sikere

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) újabb felhívást tett közzé a magyarországi állattartó gazdák felé a ragadós száj- és körömfájás terjedésének megakadályozására.

Elsősorban az állattartó gazdákon múlik a ragadós száj- és körömfájás elleni védekezés sikere
2025. április 18., péntek

Több földgázt importált Románia az év első két hónapjában, mint egy évvel korábban

Idén januárban és februárban 1,26 millió tonna kőolaj-egyenértékű (toe) földgázt termelt Románia, 1,9 százalékkal (23 800 toe) kevesebbet, mint 2024 első két hónapjában – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).

Több földgázt importált Románia az év első két hónapjában, mint egy évvel korábban
2025. április 18., péntek

Jelentősen megcsappant a Romániában megtermelt bor mennyisége

A kedvezőtlen klímaviszonyok, a jégeső és az aszály miatt 2023-hoz képest mintegy 19,8 százalékkal 3,7 millió hektoliterre csökkent tavaly Románia bortermelése; ez volt az egyik legjelentősebb visszaesés európai uniós viszonylatban.

Jelentősen megcsappant a Romániában megtermelt bor mennyisége
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától

Megvásárolná a román kormány a Moldovai Köztársaság egyetlen dunai kikötőjét – írta az economedia.ro. Az olajterminállal is rendelkező giurgiulești-i kikötő tengeri hajók fogadására is alkalmas.

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától
2025. április 17., csütörtök

Folyami kikötőt vásárolna Románia Moldovától

2025. április 16., szerda

Elnöki hivatal: nincs szükség az IMF segítségére

Románia nincs olyan helyzetben, hogy a Nemzetközi Valutaalaphoz (IMF) kelljen fordulnia segítségért, és kormányválságra utaló jelek sincsenek – közölte szerdán az elnöki hivatal.

Elnöki hivatal: nincs szükség az IMF segítségére
2025. április 16., szerda

Újabb amerikai gyorsétteremláncot hoz a nyuszi Romániának

Amerikai vállalatok új romániai beruházásainak lehetőségéről is tárgyalt Marcel Ciolacu miniszterelnök az Egyesült Államok kongresszusi delegációjának tagjaival kedden a Victoria-palotában. Erről a szerdai kormányülés elején beszélt.

Újabb amerikai gyorsétteremláncot hoz a nyuszi Romániának
2025. április 16., szerda

Újra Romániában a legmagasabb az infláció

Az Európai Unió éves inflációs rátája márciusban tovább csökkent, 2,5 százalékra a februári 2,7 százalékról, Románia viszont ismét a legmagasabb inflációval rendelkező ország lett, 5,1 százalékos éves áremelkedéssel – közölte az Eurostat.

Újra Romániában a legmagasabb az infláció
2025. április 16., szerda

Teljes áramszünet húsvétkor? Cáfolnak a példátlan óvintézkedéseket foganatosító hatóságok

Bár a román hatóságok váltig állítják, nem áll fenn a teljes áramszünet veszélye húsvétkor, a példátlan óvintézkedések hallatán sejteni lehet, hogy ilyen közel ritkán kerül az ország a rettegett „blackouthoz”.

Teljes áramszünet húsvétkor? Cáfolnak a példátlan óvintézkedéseket foganatosító hatóságok
2025. április 16., szerda

A végéhez közeledik a nyugdíjak „nagy újraszámítása”

Nyolc hónapos késéssel, de az illetékesek szerint most már tényleg a végéhez közeledik a nyugdíjak újraszámítása.

A végéhez közeledik a nyugdíjak „nagy újraszámítása”