Fotó: Haáz Vince
Európában tavaly az utasszállító repülőgépek jelentős része késésekkel közlekedett, majdnem minden harmadik utasnak pontatlanul indult a gépe a légi utasok jogaival foglalkozó, németországi székhelyű vállalat, az AirHelp kutatása szerint.
2023. január 09., 09:082023. január 09., 09:08
A késések és a járatkiesések a 2022-es évben mintegy 244 millió embert érintettek Európában, ami az összesen repülőre szállt 795 millió légi utas 31 százalékát jelenti. A késésekkel érintettek aránya a koronavírus-világjárvány előtti évben, 2019-ben csak 24 százalék volt, amikor a kiszolgált utasok száma még jóval magasabb, 1,12 milliárd volt. A pontatlanságok tehát ráadásul úgy váltak gyakoribbá a tavalyi évre, hogy a légi utasszállítók – a pandémia előtti időszakhoz képest – még mindig ritkított menetrenddel közlekednek.
A repülővel nyaralni utazók mintegy 40 százalékát érintették késések a repülőtereken.
Pawliszyn szerint 2023-ra sem várható javulás ezen a téren, mert a munkaerőhiány továbbra is komoly gondot okoz, és sztrájkok is nehezítik a légi közlekedést.
Több mint 15,738 millió utas fordult meg a romániai repülőtereken az év első kilenc hónapjában, szemben az egy évvel korábban jegyzett 7,992 millióval – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Huszonnégy óra alatt több mint 600 önéletrajzot töltöttek fel a gazdasági minisztérium honlapjára az állami vállalatoknál vezetői pozíciók iránt érdeklődő szakemberek – közölte pénteken a szaktárca.
A PNRR-be foglalt beruházások egy részének a felfüggesztése gazdaságilag kockázatos és politikailag problematikus, ugyanakkor gyengíti Románia brüsszeli tárgyalási pozícióját – figyelmeztetett pénteken az Országos Szakszervezeti Tömb (BNS).
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint adottak a feltételek ahhoz, hogy a kormánykoalíció jövő héten felelősséget vállaljon a parlamentben a második deficitcsökkentő intézkedéscsomagért.
Miközben lassan mindenki kézhez kapja a villamos energia ársapkájának eltörlése nyomán nagyjából duplájára duzzadt villanyszámláját, a lakosságnak szolgáltatott energia árának a csökkentését tűzte zászlajára Bogdan Ivan energiaügyi miniszter.
Elhalasztja a kormány az ingatlanadó piaci alapon történő kiszámítását.
Bírálta csütörtökön a Facebook-oldalán a magánnyugdíj-kifizetéseket szabályozó törvénytervezetet Claudiu Năsui volt gazdasági miniszter.
Tényleg nyakunkon a recesszió? Ha igen, milyen hatással lesz a mindennapjainkra? – tettük fel a kérdést Bálint Csabának, a Román Nemzeti Bank (BNR) igazgatótanácsa tagjának, akit a deficitcsökkentő intézkedések hatásairól is faggattunk.
Román céget vásárolt fel az osztrák acélipari nagyvállalat, a Voestalpine Group – számolt be Economedia.ro gazdasági portál.
Az idei év első hat hónapjában a nyers adatok szerint 3,5 százalékkal nőtt a gépjármű-kereskedelem forgalma 2024 első félévéhez képest – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) csütörtökön közzétett adataiból.
Egyre inkább luxus albérletben lakni az erdélyi nagyvárosokban, főleg a sok ezer egyetemista családja számára, hiszen óriási megerőltetés úgy fizetni egy bérleményt, hogy közben a lakó nem vagy csak keveset keres. De nem könnyű a családosoknak sem.
szóljon hozzá!