2007. június 13., 00:002007. június 13., 00:00
Rosner a terminál használatára buzdította a háromszéki közintézményeket, mivel elmondása szerint az olyan eszköz, amely révén átláthatóan és eredményesen szervezhetik meg a közbeszerzéseket, mivel így nem merülhet fel a korrupció gyanúja.
A vállalkozók a terminál révén az egész országban árusíthatják termékeiket vagy reális piaci áron vásárolhatnak. Mircea Priboiu, a Román Árutőzsde elnök-vezérigazgatója elmondta: az árutőzsdén a közbeszerzések lebonyolításán kívül üzemanyagot, szenet, villanyáramot és gabonát lehet vásárolni, emellett 436 termék van még forgalomban. Beszámolója szerint a Román Árutőzsde tavaly 400 millió dolláros forgalmat bonyolított le, és miután néhány éve bevezették a közbeszerzések lebonyolítását is, a közintézmények félmilliárd eurót takarítottak meg azáltal, hogy igénybe vették ezt a szolgáltatást. Herman Rosner elmondta, tervezik, hogy az Árutőzsdén a jellegzetes Kovászna megyei termékeknek, a burgonyának, az ásványvíznek és a faipari termékeknek is létrehoznak egy részleget. Buksa Gábor Árpád, a terminál ügyvezető igazgatója lapunknak elmondta: tudomása szerint eddig egyetlen háromszéki cég vagy közintézmény sem vette igénybe a tőzsde szolgáltatásait, ezért a következő időszakban ajánlatával felkeresi az összes érintett közintézményt, és elmagyarázza, hogyan működik a tőzsde.
Két nappal az előző drágítás után, pénteken újra árat emelt töltőállomásain a Romániában legkiterjedtebb hálózattal rendelkező Petrom – ez már a harmadik drágítás volt az Izrael és Irán között dúló háború kitörése óta.
Az európai uniós statisztikákban amúgy is sereghajtó Romániában nemhogy javult volna, hanem romlott a hulladék újrahasznosításának aránya – figyelmeztetett a környezetvédelmi őrség (GNM).
Alin Andrieș pénzügyi államtitkár fogja képviselni Romániát az Európai Unió Gazdasági és Pénzügyi Tanácsának (ECOFIN) pénteki ülésén.
A román állam 18 új pályázati felhívást közölt bányászati koncessziós jog megszerzésére. A többek között arany-, grafit-, lignit-, feketekőszén-, érc- és sólelőhelyek közül hét helyszín Erdélyben található.
A Román Vasúttársaság utasszállító részlege túlélésre rendezkedett be: nem megy csődbe, nem állítja le a vonatokat, viszont a fizetésképtelenség veszélye fenyegeti – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján a vállalat vezérigazgatója.
Az eladó nélküli önkiszolgáló, más néven okosboltok olyan üzletek, amelyekben nincs szükség hagyományos kiskereskedelmi eladókra a vásárlók kiszolgálásához.
Ahhoz képest, hogy milyen villanyárak voltak két-három évvel ezelőtt, a most ajánlott díjszabások nagyon barátságosnak tűnnek, jókor liberalizálják a villamosenergia-piacot – jelentette ki a Krónikának Nagy-Bege Zoltán energetikai szakértő.
Amennyiben Romániát augusztusban leminősítik, és bekerül a befektetésre nem ajánlott, vagy bóvli (angolul junk) minősítésű országok sorába, a 2009-eshez hasonló helyzet alakulna ki – figyelmeztet Adrian Codirlașu, a CFA Románia elnöke.
A Környezetvédelmi Alap (AFM) szerdán bejelentette, hogy az új kormány megalakulásáig felfüggeszti finanszírozási programjainak elindítását.
A Mentsétek meg Románát Szövetség (USR) parlamenti képviselője, Oana Țoiu szerint a jövendőbeli koalíciót alkotó pártok megállapodtak a deficitcsökkentő intézkedéscsomag 80 százalékáról.