Küzdelem a méterekért, másodpercekért – a speciális olimpián szeretne teljesíteni egy székelyudvarhelyi lány

„Tépd a vizet, hasítsd! Tempó, tempó! Izomból, amit csak bírsz!” – töltik be a teret a Septimia benti medencéjénél Stefán András kézilabdaedző, vízimentő és testnevelő tanár utasításai. Nem egy úszótanfolyamon vagyunk, hiszen azon már évekkel ezelőtt átesett Veress Erna, aki a napokban indult el Abu-Dzabiba a speciális olimpiára.

A szórakozástól a komoly edzésekig

Stefán Andrással még 2011-ben kezdődött a barátságuk, amikor a lány édesanyja felkérte az edzőt, hogy több más Down-szindrómás fiatallal együtt tanítsa meg úszni gyerekét. Akkor ez még csak egyfajta gyógytornát jelentett, ám Erna hamar beleszeretett az úszásba, és idővel kedvenc tevékenységévé vált.

Az első pár évben nem volt különösebb céljuk az edzéseknek, csupán egészséges foglalkozást és kikapcsolódást jelentettek Ernának. Ez akkor változott meg, amikor Veress Anikó lánya tehetségét látva érdeklődni kezdett, hogy milyen speciális versenyek léteznek, amelyeken részt vehetnének.

Mennyire felkészült?

„Nagyon értelmes lány Erna, jó humorral. Ha egy függöny mögül beszélsz vele, nem is mondod meg, hogy Down-szindrómás” – fogalmazott Stefi. Persze az úszásban vannak korlátai, amelyeken már nem tud felülkerekedni. Akár két órán át is képes a vízben lenni és megfeszített tempóban úszni, fejlődését azonban nem máshoz, hanem saját magához kell mérni. Stefi szerint ugyanis gyorsaságát főleg tízéves koráig lehetett volna fejleszteni, ahogyan ez a futóknál is van. Erna ugyanakkor már elmúlt harmincéves, így teljesítménye is kezd csökkenni. A mell- és pillangóúszásban nagyon ügyes – ebben és vegyesváltó-úszásban is indul az olimpián –, de hátúszásban nem annyira jó, hiszen olyankor nem tud tájékozódni.

A profi úszók mintegy 2,5 métereket haladnak egyetlen hajtásra, ez Ernánál jelenleg egy méter. Ez rövid lábai és karjai miatt van. Persze a válla és karjai megerősödése érdekében lapátokkal edzenek, így próbálnak javítani az eredményen. Hátrányai mellett azonban hatalmas előnye, hogy lazák az ízületei, így nehezebben fárad. „A technikáját másolni lehetne. Az más kérdés, hogy nincs meg az a robbanékonysága. Például nem tudja teljesen összezárni a lábát, ami még jobban tolná előre a vízben” – fogalmazott az edző.

Egyébként Erna megállás nélkül edz – jelenleg heti három alkalommal –, az elmúlt két hónapban pedig növelték az intenzitást. Ez azt jelenti, hogy úszás közben kevesebb a pihenő és több az ismétlődő szám, továbbá az edző elemeire bontja a sportoló mozgását, külön odafigyelnek a helyes láb- és kézmozgásra is.

Kihozni a legjobbat

„Tudom, mi a siker, azért is hajtom őt. Ha egyszer megérezted, hogy valamiben a legjobb voltál, akkor mindig próbálsz ennek a közelében lenni” – magyarázta Stefi. Ez Ernán is érződik, hiszen folyamatosan az aranyérem lebeg a szeme előtt. Ettől függetlenül edzője arra próbálja megtanítani őt, hogy ne az éremre koncentráljon, hanem inkább arra, hogy a maximumot hozza ki magából. „Nem minden tőle függ, hiszen ha jobb az ellenfél, akkor azt el kell ismerni” – magyarázta. Az ilyen tanácsokra nagy szüksége van Ernának, hiszen az emocionális felkészültség is fontos a versenyeken.

Lételeme a víz

„Kissé megerőltetők az edzések, de olyan kellemesen. Élvezem, ha a vízben lehetek, megnyugvást jelent számomra.

Egy kicsit aggódik ugyan az abu-dzabi verseny miatt, hiszen teljesen új környezetbe kerül, és nem tudja, mire számítson a számára ismeretlen arab világban. De úgy érzi, hogy a vízben már nem lesznek gondok.

A megszokott hétköznapok

Amikor nem edz, Erna az édesanyja által létrehozott Pro Down Alapítvány Gyöngyház nevű foglalkoztatóközpontjában tevékenykedik minden hétköznap. Itt többnyire kézműves-foglalkozásokkal tölti az időt, de hasonló helyzetű társaival gyógytornában, illetve zeneoktatásban is részesül. Noha futni is szokott, az nem a „szíve csücske”, így találkozásunkkor is az úszás fontosságát hangsúlyozta. Azt is elárulta nekünk, hogy ha épp nem a Gyöngyházban van, szeret tévézni, ugyanakkor a különböző eszközök szétszerelése és összerakása is leköti. „Ha elromlik például a rádió, akkor azt hamar megjavítom” – magyarázta.

Művészi hajlamai is vannak, hiszen ha megfogalmazódik benne egy-egy gondolat, azt vers formájában viszi papírra.

A kezdeti nehéz évek

A Tábor lakótelepi Orbán Balázs Általános Iskolában végezte el a nyolc osztályt, ahol hétköznapi gyerekekkel tanult együtt, akik elmondása szerint jól elfogadták. „Voltak osztálytársaim, akik segítettek nekem a leckével, de a tanító néni is sokszor segített” – emlékezett vissza. Érdekesség, hogy bár most nagyon szeret sportolni, iskolai évei alatt rendszerint nem vett részt a testnevelésórákon.

„Ezelőtt 20–30 évvel nem úgy működtek a dolgok, mint most, a tanárok sem tudták, hogyan kezelhetnék a lányomat. Gyógypedagógushoz is Magyarországra kellett mennünk, így Erna ott járta ki az óvodát.

Rámutatott, a nyolc osztály elvégzése után Erna nem tudott továbbtanulni, csak különböző tanfolyamokon vehetett részt. Így sajátította el a masszírozást és a szövést, de sok minden mást is tanult. Veress Anikó ugyanakkor nagyon fontosnak tartotta gyereke fejlődését, ezért is hozta létre az említett foglalkoztatóközpontot.

„Felkészítettek rá, hogy nem kell egyből nagy eredményt várni így sem, hanem türelmesnek kell lenni. Egy-egy lépcsőfokként kell felfogni a fejlődés fázisait. Egyet lépünk, majd egy jó darabig csend, aztán újból lépünk. Ez mindenképpen trauma egy szülőnek, hiszen az elején az ember elképzeli, hogy milyen lesz a gyereke, aztán el kell felejteni, és következik az újratervezés” – tette hozzá.

Kirekesztve

Erna számára úgy tűnik, hogy a többség kirekesztőleg kezeli a Down-szindrómásokat, ezért folyamatosan küzd, hogy változzon a helyzet. A versenyeken elért eredményeivel is azt szeretné megmutatni, hogy a hasonló helyzetben lévők igenis képesek teljesíteni, ha megfelelő törődést kapnak és támogatják őket a szüleik. Úgy érzi, az átlagembereknek van még mit fejlődniük az elfogadás terén.

Veress Anikó fontosnak tartja, hogy a Down-szindrómás gyerekek szülei nyissanak a társadalom felé, ugyanakkor arra is szükség van, hogy a többség elfogadó legyen. Tisztában van vele, hogy régen rejtegették a szülők a fogyatékkal élő gyerekeiket, így a társadalom nem is készülhetett fel rájuk. Meg kell teremteni a kölcsönös elfogadáshoz szükséges feltételeket: jelenleg a törvények ugyan megvannak, de a rendszer nem működik.

Ne kelljen noszogatni

„Én már első perctől leszögeztem, hogy csak akkor támogatom az úszást, ha nem kell noszogatni, amikor edzések vannak. Szerencsére azonban ezzel nem is voltak problémák” – mondta az édesanya. Ő mindig arra tanítja lányát, hogy szeresse, amit csinál, és küzdjön érte, mert a megfeszített munkának mindig megvan az eredménye. Éppen ezért nagyon örvend, hogy Erna megtalálta az úszásban azt, amire szüksége volt.