Az önkormányzatok hatáskörébe utalja át a szaktárca a romániai egészségügyi intézmények jelentős részét – döntött tegnapi ülésén a Tăriceanu-kormány. A sürgősségi kormányrendelet értelmében január elsejétől a sürgősségi kórházak kivételével Bukarest valamennyi egészségügyi intézménye a főpolgármesteri hivatal felügyelete alá kerül, és amennyiben életképesnek bizonyul, 2010 januárjáig az egész országra kiterjesztik a kezdeményezést. A...
A falu közepén évek óta halmozódó szemétlerakatot pár hét alatt zöldövezetté alakítják Kálmándon. Már félig kész a pályázati pénzekből finanszírozott multifunkcionális park.
„A kormány és a parlament pingpongozik velünk. Politikai játék, hogy egyik nap megígérik, másnap visszaszívják a béremelésről szóló ígéretet. Mindenképpen szerencsétlen helyzetről van szó” – fakadt ki tegnap a pedagógusok kétórás figyelmeztető sztrájkja során Molnár Zoltán tanár.
Bár az erdélyi megyékben példaértékű eredmények születtek a tömbház-hőszigetelési program beindítása óta eltelt két évben – legalábbis a projektet indítványozó fejlesztési, középítkezési és lakásügyi minisztérium szerint –, a munkálatok számos megyében stagnálnak.
Újabb két évig maradhat a Körösvidéki Múzeum a nagyváradi barokk palotában: az intézménynek havonta 6100 euró bérleti díjat kell fizetnie az egyháznak a több mint 5500 négyzetméter használatáért.
„Azért indítottuk útjára ezt az autóbuszt, amely a kampány idején délelőtt és délutánonként is járja a várost, hogy minél több emberrel álljunk szóba, hogy összegezzük számukra: mi az, amit az utóbbi négy év alatt értük meg tudtunk tenni, és hogy elmondjuk, folytatni akarjuk azt, amit 1990-ben elkezdtünk” – jelentette ki a hétvégén Borbély László fejlesztési tárcavezető, az RMDSZ képviselőjelöltje.
A határ menti települések közös fejlesztési programjai és az úthálózatok rehabilitációi fontos szerepet játszanak a Románia és Magyarország közötti átjárhatóság megkönnyítésében – fejtette ki pénteken Szatmárnémetiben Szilágyi Mátyás, Magyarország frissen kinevezett kolozsvári főkonzulja.
Megtagadta a rendőrnek, hogy elvégezze rajta az alkoholtesztet Benedek István marosvásárhelyi tanácsos. Az orvos testvérét, Benedek Imre Maros megyei tanácsost, RMDSZ-es képviselőjelöltet hívta segítségül, illetve a rendőrt is megszondáztatta.
A székelyudvarhelyi önkormányzatot megkerülve próbál a Hargita Megyei Tanács regionális hulladéktárolót építeni a város tulajdonát képező Cekend-tetőn. A hétvégén megállapodást írt alá erről az AVE Hargitával és a máréfalvi önkormányzattal Borboly Csaba megyei tanácselnök. „Már tíz napja a környezetvédelmi ügynökség tudomására hoztuk, nem egyezünk bele abba, hogy regionális hulladéktároló legyen a Cekend-tetőn. Ez akár hat megye szemetének...
December elsejétől meleg víz és fűtés nélkül maradhat a marosvásárhelyi Egyesülés lakónegyedben mintegy 2000 lakás, mivel az önkormányzat nem törlesztette időben a részleteket a városrész kazánházát korszerűsítő bécsi Energiecomfort cégnek, figyelmeztetett a napokban Dávid Csaba marosvásárhelyi tanácsos.
Kenyeret dagasztott, utcát söpört, kocsmákat látogatott és hajat vágatott 24 órás csíkszeredai kampánytúrája során Korodi Attila környezetvédelmi miniszter, az RMDSZ képviselőjelöltje.
A kivitelezővel szembeni kifizetések késése miatt előfordulhat, hogy csak tavaszra fejezik be Kolozsváron a Szabók bástyája restaurálását. Az önkormányzat költségvetés-kiegészítéssel oldaná meg a problémát.
Két Maros megyei magyar többségű nagyközség polgármestere azzal vádolja az országot és a megyét irányító liberális–RMDSZ-es koalíció politikusait, hogy a legutóbbi pénzleosztásokkor politikai opciók szerint „felejtették ki” falvaikat.