2008. október 21., 00:002008. október 21., 00:00
Csehi Árpád szerint a helyzetet egyetlen módon lehet orvosolni, ha az intézmény tulajdonosaként a megyei tanács szerződést köt a Federalcooppal, amely szerint a bíróság által meghatározott időpontig, 2009. március 10-éig visszamenőleg kifizeti tartozását. A megyei önkormányzat októberi ülésén egyetértett a szerződés megkötésével, erre még a vállalat vezetőinek is rá kell bólintaniuk.
Csehi Árpád arról is beszámolt, hogy a könyvtár vezetősége későn tájékoztatta arról, hogy az intézmény elveszítette a vállalattal folytatott pert, és kifejtette, vizsgálatot rendel el az ügyben. Mint mondta, a megyei tanács az első szakaszban 62 ezer lejt fizet a vállalatnak – amellyel amúgy az önkormányzatnak 13 peres ügye van –, a fennmaradó 1,4 millió lejt pedig több részletben törleszti.
Mint arról beszámoltunk, a Szatmár megyei könyvtár kölcsönző részlegének tevékenysége 2007. március 13-án bénult meg, amikor a végrehajtó a Federalcoopnak kedvező bírósági végzés alapján zárolta a részleget. Az akció során a számítógép- és olvasótermet lezárták, és 200 ezer kötetet lefoglaltak, így az intézmény könyvállományának csupán 40 százaléka áll az olvasók rendelkezésére. Szintén nem juthatnak hozzá az olvasók ahhoz a 16 ezer új kiadványhoz sem, amelyet az utóbbi években szerzett be a könyvtár vezetősége.
A megyei tanács 16 pert folytatott a Federalcooppal az ügyben, a két fél között számos vita volt a bérleti díj kapcsán is, mivel a terület, amelyen az épület áll, az önkormányzat tulajdona. A tanács több alakalommal is megpróbált új székhelyet találni a kulturális intézmény számára, mindeddig sikertelenül.
Hírösszefoglaló
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.