Viharkárok a Partiumban: fákat döntött ki, háztetőket rongált meg a szél

vihar

Arad és Kisjenő között fákat döntött az útra a vihar

Fotó: Facebook / DRDP

Jelentős viharkárok keletkeztek csütörtök délután, kora este, amikor is helyenként száz kilométeres óránkénti sebességű szél sepert végig Arad megyén.

Pataky Lehel Zsolt

2025. március 14., 10:412025. március 14., 10:41

Aradon és a megye több településen is viharkárokról számolt be a katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU). Csütörtökön egyébként majdnem egész nap narancssárga jelzésű viharjelzés volt érvényben Arad megye területén, késő délutántól kora estig pedig az északi régiójában

a legmagasabb fogú, vörös riasztást adták ki az akár 100 km/h-s sebességű széllökések miatt.

Aradon legalább fél tucat helyszínre riasztották a tűzoltókat, hogy az úttestre dőlt fákat, a szél által megbontott háztetőelemeket távolítsanak el. Szinte községben egy fát kellett kivágni, amit kettétört a viharban, és félő volt, hogy közterületre esik.

Az aradiakon kívül a borosjenői hivatásos, illetve a majláthfalvi, keresztesi és pécskai önkéntes tűzoltókat is bevetették a viharkárok felszámolásában. Személyi sérülés nem történt – írták az ISU közleményében.

A megye országútjain is fennakadásokat okozott a vihar:

Arad és Kisjenő között, Zimándújfalu és Alsósimánd környékén fák dőltek az útra, akárcsak az Arad és Temesvár közötti országút egyes szakaszain is.

Ezeken a helyeken a temesvári székhelyű regionális út- és hídügyi igazgatóság (DRDP) emberei tisztították meg az úttestet, a munkálatok idején akadozott a forgalom.

korábban írtuk

Halálos áldozatot követelt az orkán erejű szél
Halálos áldozatot követelt az orkán erejű szél

Életét vesztette egy idős férfi csütörtökön délután Vrancea megyében, agyonütötte egy tövestül kicsavart fa. Számos erdélyi megyében riasztást bocsátottak ki az orkán erejű szél miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 08., csütörtök

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére

A Mikó Imre Jogvédő Szolgálat újból közzétette közösségi oldalán az AUR megalakulásáról és a szélsőséges nacionalista politikai párt programjáról szóló, sokkoló dokumentumfilmjét.

Sokkoló kisfilm világít rá újra a George Simion vezette AUR magyarellenességére
2025. május 08., csütörtök

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon

Május 12. és 15. között forgalomkorlátozásra kell számítani a Temes megyei Marzsinán a vasúti átkelő felújítási munkálatai miatt. A regionális vasúti igazgatóság ideiglenes átkelőhelyet alakít ki a gépjárművek számára.

Vasúti munkálatok miatt dugók várhatók az egyik forgalmas dél-erdélyi útszakaszon
2025. május 08., csütörtök

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya

A parajdi vészhelyzeti bizottság (CLSU) 15 napra helyi szintű veszélyhelyzetet hirdetett a parajdi sóbányában történt vízszivárgások miatt. Ez idő alatt nem látogatható a népszerű idegenforgalmi pontnak számító parajdi sóbánya.

Vészhelyzet: két hétig biztosan nem látogatható a parajdi sóbánya
2025. május 08., csütörtök

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen

Kutyák támadtak egy férfira és hatéves kislányára a Kolozs megyei Szászfenesen. Az 52 éves férfinak sikerült megmentenie kislányát, őt azonban több harapással és sérüléssel kórházba szállították.

Kutyafalka támadt egy férfira és kislányára Szászfenesen
2025. május 08., csütörtök

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia – közölte a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB).

Három erdélyi magyar tudóst is külső tagjai közé választott a Magyar Tudományos Akadémia
2025. május 08., csütörtök

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal

Az emberek sok év alatt felhalmozódott mérge csapódott le a megismételt elnökválasztás első fordulójában – értékelte a múlt vasárnapi szavazás eredményét Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a Krónikának adott interjúban.

Kelemen Hunor a Krónikának: Simion magyargyűlöletből táplálkozik, Nicușor Dan sosem volt ellenséges a magyarokkal
2025. május 08., csütörtök

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában

A héten elindultak a rakományszállítási szolgáltatások a nagyváradi repülőtéren.

Beindult az élet a nagyváradi repülőtér cargo-termináljában
2025. május 08., csütörtök

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit

Egy feltehetően lelőtt kutya miatt indított bűnügyi nyomozást a Temes Megyei Rendőr-főkapitányság. Az állatot a Temesvárral határos Újmosnicán valószínűleg lelőtte az elkövető, majd a kutya tetemét a személygépkocsija csomagtartójába tette és elhajtott.

Kutyagyilkosság miatt keres a rendőrség egy férfit
2025. május 08., csütörtök

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán

A katonai tűzoltók folytatják a beavatkozást a parajdi sóbányában, ahol az utóbbi napok heves esőzései nyomán kedden vízszivárgást észleltek.

Parajdi sóbánya: éjjel-nappal dolgoznak a beszivárgott víz eltávolításán
2025. május 08., csütörtök

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek

Öt ukrán állampolgárt mentettek meg a Máramaros megyei Salvamont munkatársai az elmúlt éjszakán; továbbra is keresnek viszont egy hatodik személyt – közölte csütörtökön Dan Benga, a hegyimentő-szolgálat vezetője.

Öt ukránt kellett megmenteni a máramarosi hegyekben, egy hatodikat még keresnek