Azt állítják: a vezetőtanácsot törvénytelen körülmények között választották, a közgyűlés nem felelt meg a működési szabályzat előírásainak, és nem volt joga felfüggeszteni a cenzori bizottságot. Az elnök jogszerűtlenül és részrehajlóan folyósított kölcsönöket, sőt olyan személyek kaptak pénzt, akik nem is kértek, s ezzel azt sugallták a „szakadárok”, hogy a vezetőség aláírásokat is hamisított. Be is mutatták két személy nyilatkozatát, akik nem kértek pénzt, mégis arra ébredtek, hogy 1500, illetve 2100 lejes öszszeget kell törleszteniük. Habár a statútum szerint a 150 lej fölötti kölcsönt az igazgatótanácsnak kell jóváhagynia, 2-3 ezer lejes kölcsönöket folyósítottak. Mint mondták, a CARP nevében Muntean részt vett a Nemzeti Bank helyi fiókja által rendezett kiárusításon, majd hazavitte az ott vásárolt tárgyakat. Mindezt iratokkal bizonyították, és azt is elmondták, hogy több feljelentést tettek a helyi rendőrségen, és ügyészségi szinten folyik a vizsgálat.
Az indulatok akkor szabadultak el, amikor a „szakadár” csoport sajtótájékoztatójának helyszínén munkatársaival megjelent Adrian Muntean. Ő is elismételte azokat a vádakat, amelyeket korábban szintén ismertettünk már a Krónikában, hogy a volt cenzorok, akiket szerinte szabályosan menesztett a közgyűlés, külön pecsétet készítettek, amit jogtalanul használnak. Meghamisították a szerinte rendben lefolyt, 2008 júniusában tartott közgyűlés jegyzőkönyvét, és a hamis változatot mutatták be a rendőrségnek. Muntean tagadott minden olyan vádat, amit ellene és jelenlegi munkatársai ellen a „szakadárok” megfogalmaztak. Mindkét fél azt állítja, hogy továbbra is a törvényszéken keresi az igazát. Eközben immár sem az önsegélyző pénztárt működtető egyesület nyugdíjas tagjai, sem a sajtó nem tud eligazodni az ágas-bogas ügyben. A Krónika kérdésére, hogy most lényegében ki is vezeti a CARP-ot, mind Adrian Muntean, mind Şimon Ioan azt válaszolta, hogy: „Természetesen én!”
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.