2008. december 18., 13:302008. december 18., 13:30
A szökevénynek több rejtekhelye is volt, így tudott elbújni az őt nagy erőkkel kereső rendőrség előtt. Két hétig elhúzódó felkutatásában már 500 rendőr vett részt, akik hiábavalóan járták be a férfi lakhelyei közeli erdőket. Szerdán két rendőrkutya talált rá a férfi nyomaira, akit kis idővel később ismét őrizetbe vettek.
George Frunzilăt tavaly novemberben tartóztatták le először, akkor is hat hónap keresés után bukkantak a nyomára a királynémeti erdőben. Nemi erőszak és vérfertőzés miatt ítélték el, miután a saját lányát megerőszakolta. A 13 éves lánya megszülte a közös gyermeküket. Frunzilă december elsején szökött meg a fegyházból, amikor az egyik őr utasította, az udvaron álló autója csomagtartójába vigye ki a fogvatartottak által otthagyott ételmaradékot, amit rendszeresen hazavitt. Az őrök figyelmetlenségét kihasználva Frunzilă átugrott az udvar kerítésén, és nyoma veszett.
Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.
A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.
A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.
Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.
A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.
Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.
Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.
Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.
A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.
Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.