Újjáépítenék a Szent-Gellért hidat

A román és magyar külügyminiszterhez fordul a magyarországi Csongrád és a Temes megyei közgyűlés annak érdekében, hogy a két megyét érintő, határ menti közlekedési kapcsolatok fejlesztése is kerüljön a jövő keddi magyar–román kormányülés napirendjére – döntött a két testület tegnapi, szegedi együttes ülésén.

Gazda Árpád

2008. október 16., 00:002008. október 16., 00:00

Constantin Ostaficiuc, a Temes Megyei Tanács elnöke a vita során elmondta, a két szomszédos megyét érintő közlekedési kérdések hosszú évek óta napirenden vannak, az uniós források megjelenése azonban új helyzetet teremtett, s közelebb hozta a tervek megvalósulását.

Az együttesen elfogadott határozat szerint a térség szempontjából az egyik legfontosabb közlekedési fejlesztés a Szeged–Temesvár vasúti kapcsolat helyreállítása. A két város között a pálya jórészt megvan, így főként a pályarekonstrukciót és hálózatfejlesztést kell végrehajtani. A vasútvonal újjáélesztésének kulcseleme a szegedi vasúti híd újbóli megépítése a Tiszán. Szintén fontos a Szeged és Temesvár közötti közúti gyorsforgalmi kapcsolat kialakítása. Ennek egyik eleme az M43-as autópálya Szeged és Makó közötti 31 kilométeres szakaszának építése, amely már megkezdődött. A két közgyűlés azonban sürgeti a Maros-parti város és az országhatár közötti szakasz mielőbbi megépítését is, amely a jelenlegi tervek szerint 2012-re készülne el. Az ülésen Farkas Jánosné, Magyarcsanád polgármestere elmondta, a község melletti Maroson átívelő Szent Gellért híd újjáépítéséhez az engedélyes tervek uniós támogatással elkészültek. A kiviteli tervek kidolgozása, mintegy 500 méternyi út rekonstrukciója és a 6 milliárd forintos becsült költségű hídépítés még hátra van. „Az 1956–57-ben lebontott híd újjáépítése nemcsak gazdaságfejlesztési szempontból lenne fontos, hanem a foglalkoztatási feszültségek csökkentését is segítené a környező magyarországi és romániai területeken. Az érintett romániai, nagyszentmiklósi kistérségben ugyanis munkaerőhiány, a határ magyar oldalán, a makói kistérségben pedig munkaerő-felesleg van” – hangsúlyozta a polgármester. A testületek döntöttek a két megye turisztikai és intézményi együttműködéséről, valamint arról is, hogy közös eljárásrendet alakítanak ki arra az esetre, ha árvíz sújtja a térséget.

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 19., kedd

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?

Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.

Van-e logika Donald Trump vonalvezetésében?
2025. augusztus 19., kedd

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága

Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.

Nem a támogatásokkal magyarázható a külhoni magyarok Fidesz-pártisága
2025. augusztus 19., kedd

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt

Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.

Munkagépekből loptak több ezer liter gázolajat, őrizetbe vettek öt fiatalt
2025. augusztus 19., kedd

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget

Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.

Erdélyi folyókra rendeltek el árvízvédelmi készültséget
2025. augusztus 19., kedd

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás

A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.

Cserkésztáborba is ellátogatott az erdélyi magánlátogatáson tartózkodó Sulyok Tamás
2025. augusztus 19., kedd

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt

Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.

Szíriai születésű kolozsvári politikus vette védelmébe a feszületet, miután az Untoldon szerinte istenkáromlás történt
2025. augusztus 19., kedd

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait

Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.

„Az erdélyi magyar közösség él és virul” – Sulyok Tamás államfő megosztotta a Krónikával erdélyi látogatásának tapasztalatait
2025. augusztus 19., kedd

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?

A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.

Hogyan futottak versenyt Erdélyért a románok és a magyarok?
2025. augusztus 19., kedd

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett

Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Tűz pusztított Parajdon, több ingatlanban is kár keletkezett
2025. augusztus 19., kedd

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok

Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.

Továbbvitt örökség: elrajtolt a 24. Partiumi Magyar Napok