– hangsúlyozta Tőkés. Kiemelte: ennek megkerülhetetlen előfeltétele az erdélyi magyarság helyzetének megegyezéses alapon való rendezése, a többségi strukturális magyarellenesség kiküszöbölése, a kölcsönös konstruktív bizalom kialakítása, emberi, kollektív és autonómiajogaink biztosítása.

Úgy vélte, hogy a jelenlegi háborús viszonyok között, a kisebbségi ügyek iránt totális érzéketlenséget tanúsító Európai Unióban minimális az esély a külhoni magyar nemzetrészek, köztük az ukrajnai vagy a romániai magyarok helyzetének érdemi és tényleges rendezésére. Az erdélyi magyar összefogás érdekében felajánlotta, hogy vállalja a közvetítői szerepet. Kijelentette azt is, hogy

Hangsúlyozta, hogy a „lesújtó eredménnyel végződött népszámlálás”, a kivándorlás „fokozott politikai cselekvésre és együttműködésre” kell indítsa a politikai szereplőket. „Nem akarunk Európa migránsaivá válni. Nekünk itt a helyünk Erdélyben!” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy az erdélyi magyarok a szászok sorsára sem akarnak jutni.

Az ukrajnai háború kapcsán kifejtette: előbb-utóbb eljön a tárgyalások ideje, amikor a kárpátaljai magyarok ügye és a többi utódállamban élő magyarok sorsa is terítékre kell kerüljön, és el kell jönnie „a béke idejének” is. „Ezért kell egymással összefognunk, és ezért kell nekünk, valamennyi erdélyi és határon túl élő magyarnak kiállnunk saját megmaradásunkért, jogainkért, önrendelkezésünkért, az autonómiáért” – húzta alá.

Az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatos kérdésre elmondta: szándékosan kiépített magyarellenességről van szó, mely leköti a magyarok alkotó energiát, letöri életkedvét, állandó zaklatottságot, létbizonytalanságot idéz elő, és ezáltal a kivándorlást gerjeszti.

– mondta Tőkés László az 1990-es marosvásárhelyi fekete márciusra utalva, melyet kivándorlási hullám követetett. Hozzátette, bár „már a temetőinkre is kiterjed az orcátlan ellenséges hangulat”, és a román karhatalmi, igazságügyi szervek mossák kezeiket, bírni kell, nem szabad feladni „szálláshelyeinket”.