SMURD: százmillió euró korszerűsítésre

Az Erdélyi Központi Fejlesztési Régió – Maros, Fehér, Brassó, Hargita, Kovászna és Szeben megye – részesül elsőként abból a csaknem százmillió eurós keretből, amit a sürgősségi szolgálat korszerűsítésére kap a következő években Románia az Európai Uniótól.

Máthé Éva

Máthé Éva

2008. december 15., 09:172008. december 15., 09:17

A 13 millió eurós támogatást a fejlesztési minisztérium által működtetett Regionális Operatív Program keretében hívhatják le, az erről szóló szerződést pénteken írta alá Marosvásárhelyen Borbély László középítkezési, fejlesztési és lakásépítési miniszter, Simion Creţu, a központi fejlesztési régió igazgatója, valamint Szabó Árpád, a Maros Megyei Tanács alelnöke. A Kultúrpalota Tükörtermében a hat megye képviselői is jelen voltak.

Raed Arafat államtitkár elmondta: három éve tart a projekt előkészítése, amelynek keretében minden megye speciális gépjárműveket kap, illetve egy egységesített, korszerű katasztrófaelhárító központot is létrehoznak. A 13 millió eurós keretből a hat megye vezetősége hat víz- és habágyúval felszerelt tűzoltókocsit, három nukleáris, biológiai, vegyi és radioaktív szennyezést felderítő berendezéssel ellátott járművet (ezek Brassóban, Nagyszebenben és Marosvásárhelyen lesznek), hat feszítővágó eszközökkel ellátott autót, 24 speciális mentőautót és egyéb felszerelést vásárolhat. Szabó Árpád kilátásba helyezte, hogy a régióban a közlejövőben csaknem hétszáz személyt képeznek ki az új felszerelések kezelésére.

Raed Arafat a Krónikának elmondta: jövő év elején el kell kezdeni a közbeszerzési feladatfüzetek elkészítését, és meg kell rendelni a speciális autókat. Kérdésünkre, hogy Romániában hol működik leghatékonyabban az életmentés, kifejtette: Bihar megyében az utóbbi időben látványos előrehaladás történt, de Maros megye mellett Kolozs és Konstanca megyében, illetve Bukarestben is jó eredmények voltak. „Ez hosszú folyamat. Egyelőre 22 megyében működik SMURD, és a többire is ki kell terjeszteni a hálózatot. Ahol van már, ott is fejleszteni kell a szolgáltatást” – mondta az államtitkár.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban