2008. október 13., 00:002008. október 13., 00:00
A Nova Vita San klinikán 75 személyt tudnak egyszerre ellátni. Az új létesítményben összetett kezelésben részesülnek a betegek, a hagyományos gyógymód mellett a forradalminak nevezett Pepscan-berendezést is használják. Ez utóbbi a rákos sejtek sejtfalát roncsolja.
E két gyógymód mellett olyan gyógyszeres kezelést is alkalmaznak, amely a szervezet ellenálló képességét növeli, s ezáltal a páciens jobban viseli a kemoterápiás kezelést.
„A kezelés három hétig tart. Ára függ a rák típusától és a gyógyszerek mennyiségétől. A gyógykezelés azonban nem ér véget, amikor a beteg elhagyja a klinikát” – tájékoztatott az avatóünnepségen Constantin Copotoiu, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem rektora, akinek a nevéhez fűződik a kórház építésének gondolata. A rektor szerint, a pácienseknek átlagosan 5 ezer eurót kell majd a kezelésért fizetniük, ami mindössze a fele egy belgrádi hasonló létesítményben végzett kezelés árának.
Hírösszefoglaló
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
Munkagépekből mintegy 2000 liter gázolajat lopott el az az öt Bihar megyei fiatal, akik ellen minősített lopás vádjával nyomoz a rendőrség. Valamennyiüket őrizetbe vették.
Elsőfokú (sárga jelzésű) árvízvédelmi készültséget rendelt el kedden az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) Fehér, Kolozs és Szeben megyei folyókra.
A fiatalok közösségei rendkívül fontosak, mert ők jelentik a jövőt, a cserkészet, a cserkészmozgalom pedig nagyon sok pozitív élményt és gyakorlati tapasztalatot ad a fiatalok számára – hangsúlyozta a közmédiának nyilatkozva Sulyok Tamás államfő.
Szíriai születésű kolozsvári városi közgyűlési tag vette védelmébe a feszületet, miután szerinte a nemrég lezajlott Untold fesztiválon egy fellépő meggyalázta a feszületet.
Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfő este a Kolozsvári Magyar Napok nyitógáláján mondott beszédet a Kolozsvári Magyar Operában. Az ünnepséget követően a Krónika munkatársának nyilatkozott arról, hogy milyen élményekkel tér vissza az anyaországba.
A második világháborút lezáró béketárgyalásokon a győztes nagyhatalmak többsége érzékelte, hogy a trianoni határok igazságtalanok voltak Magyarország számára, és valamilyen korrekcióra lenne szükség.
Kigyulladt egy üzlethelyiség tetőszerkezet keddre virradóra Parajdon. A lángok két közeli vegyesboltban és egy tömbház két lakásában is károkat okoztak – számolt be a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
Megkezdődött a 24. Partiumi Magyar Napok (PMN) Szatmárnémetiben, az augusztus 24-ig tartó fesztivál koncertekkel, színházi előadásokkal, filmvetítésekkel, bábelőadásokkal, néptáncbemutatókkal és sok más kulturális eseménnyel várja az érdeklődőket.