Nehezen „szelídíthető” meg a medveprobléma: sok még az ismeretlen a nagyvadak azonnali eltávolítása körül

Fontos lépés. A súlyos medveproblémával küszködő Tusnádfürdőn már szerződést kötöttek állatorvossal, vadásztársaságokkal •  Fotó: Beliczay László

Fontos lépés. A súlyos medveproblémával küszködő Tusnádfürdőn már szerződést kötöttek állatorvossal, vadásztársaságokkal

Fotó: Beliczay László

Egyik napról a másikra nem oldódik meg a településekre bejáró, az emberéletet és a javakat veszélyeztető medvék problémája a Krónikának nyilatkozó szakemberek szerint. Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter viszont bízik abban, hogy az önkormányzatok napokon belül megkötik a szerződéseket.

2021. augusztus 17., 08:212021. augusztus 17., 08:21

2021. augusztus 17., 08:262021. augusztus 17., 08:26

Miután már hatályban van az úgynevezett medverendelet, amely lehetővé teszi a veszélyes medvék eltávolítását a településekről, illetve az emberekre támadó nagyvadak kilövését, az önkormányzatok térfelén pattog a labda, most ugyanis rajtuk van a sor: szerződéseket kell kötniük állatorvosi és vadászati szakszolgáltatásokra.

Arról, hogy a veszélyes medvék kiemelése hogyan is fog működni a gyakorlatban, Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter érdeklődésünkre felidézte, a kormány július 21-én fogadta el az azonnali beavatkozást szabályozó sürgősségi kormányrendeletet, augusztus 13-án pedig megjelentek a Hivatalos Közlönyben a környezetvédelmi minisztérium azon kiegészítő rendeletei is, amelyek által gyakorlatilag is alkalmazhatóvá vált az intézkedés.

A településekre bejáró medvéket három veszélykategóriába sorolták, és minden szinthez sajátos eljárás kapcsolódik.

Alacsony kockázatot jelentenek azok az egyedek, amelyek nem jelentenek veszélyt a lakosságra, a háziállatokra, a javakra, csak ritkán láthatók lakott területeken, és visszariadnak az emberektől. Az ebbe a kategóriába tartozó medvéket elűzik olyan eszközökkel, amelyek nem okoznak nekik sérüléseket.

A közepes kockázati kategóriába azok a nagyvadak sorolhatók, amelyek nem jelentenek veszélyt az emberekre, állatokra és javakra, de rendszeresen visszajárnak a településekre, nem riadnak vissza az emberektől, azok jelenlétében is a szeméttárolókból táplálkoznak, nem állítják meg őket a meglévő védelmi eszközök. Az ilyen példányok esetében

az elűzés, altatás vagy az áthelyezés mellett dönthetnek az illetékesek.

A harmadik kategóriába a magas kockázatot jelentő nagyvadak tartoznak, amelyek behatolnak a gazdaságokba és agresszívvé válnak, emberre támadnak lakott területen, kárt tesznek a jószágokban, javakban, vagy engedély nélkül kihelyezett csapdába esés okozta sérülés, illetve altatólövedék alkalmazása miatt agresszívvé válnak. A hasonló helyzetekben lehet az eljárás része a veszélyes medve kilövése (vagy az eutanázia).

Jöhet a szerződéskötés

Arról, hogy egy-egy medve melyik kockázati kategóriába tartozik, az azonnali sürgősségi beavatkozást végrehajtó csapat dönt, amelyet a polgármester, esetenként az alpolgármester irányít.

„Minden olyan településen, ahol a medvék rendszeresen bejárnak a lakott területre, az önkormányzatoknak szerződéseket kell kötniük állatorvosi és vadászati szakszolgáltatásokra. Ez azt jelenti, hogy az állatorvosok elaltathatják a medvét az áthelyezés vagy az eutanázia érdekében, a vadásztársulatok szakszemélyzete pedig a beavatkozások során biztosíthatja a felügyeletet, mert ha bárki élete veszélybe kerül, a medvét azonnal ki lehet lőni, illetve ugyanez a helyzet akkor is, ha a kockázati besorolás szerint a legmagasabb szintű veszélyt jelenti az adott példány. Minden esetben, amikor lakott területen valaki medvét észlel, azonnal hívni kell a 112-es egységes segélyhívószámot, és akkor indulnak el a folyamatok” – magyarázta Tánczos Barna. Rámutatott:

az első szintű beavatkozás az elűzés, ám ha ezt követően is felmerül a probléma, élni lehet az áthelyezéssel vagy a kilövéssel.

Az áthelyezési helyszíneket a minisztérium közli az önkormányzatokkal, ugyanis meg lesznek határozva azok a természetes életterek, ahová a kockázatos példányokat át tudják helyezni. A tárcavezető bízik abban, hogy az említett szakszolgáltatásokra napokon belül megkötik a szerződéseket az önkormányzatok, hogy minél előbb lehetőség nyíljon az azonnali beavatkozásra.

Tusnádfürdőn már léptek is

Mióta június 20-án áttelepítették a Tusnádfürdőn több házba is betörő anyamedvét és három bocsát, valamelyest enyhült a medveprobléma a fürdővárosban, legalábbis egy ideig. Vasárnap este azonban ismét egy bocsos anyamedve miatt figyelmeztették a lakosságot a Ro-Alert rendszeren keresztül.
Mint Butyka Zsolt tusnádfürdői polgármestertől megtudtuk, korábban is arról szóltak a becslések, hogy egy három- és egy kétbocsos anyamedve is bejár a településre, de eddig azt hitték, hogy valójában ugyanarról a felnőtt példányról van szó, csak néha az egyik bocsát nem látták az észlelések során. Most azonban bebizonyosodott, hogy az elszállított hárombocsos anyamedvén kívül egy kétbocsos is fel-felbukkan a város utcáin. Emellett több másik példány is rendszeresen bejár a településre.

A súlyos medveproblémával küszködő város vezetője üdvözölte az emberéletet veszélyeztető medvék azonnali eltávolítását szabályozó sürgősségi kormányrendeletet, és elmondása szerint meg is tették az ennek gyakorlatba ültetéséhez szükséges lépéseket. Szerződést kötöttek az állatorvossal és az illetékes vadásztársaságokkal, illetve egy olyan vállalkozással is, amely a tetemek elégetését végzi. Emellett egy csendőrt is kihelyeztek a településre, aki minden este gumilövedékes fegyverrel biztosítja a rendet.

A polgármester hangsúlyozta: nem a medvék kilövése az elsődleges céljuk, inkább azok elhajtásával vagy áthelyezésével szeretnék biztonságosabbá tenni a kisvárost.

Nem könnyű elkergetni a településre bemerészkedő nagyvadakat •  Fotó: Veres Nándor Galéria

Nem könnyű elkergetni a településre bemerészkedő nagyvadakat

Fotó: Veres Nándor

Mikóújfaluban most nem aktuális

„Most éppen nem esedékes a medvék azonnali eltávolítása a településekről, mert a mezőkön érik a termés, oda tömörültek a vadak, és nem járnak be a falvakba” – jelentette ki megkeresésünkre Demeter Ferenc, a Kovászna megyei Mikóújfalu polgármestere. Hozzátette, a termésben hatalmas kárt tesznek a medvék, ám mivel az elmúlt években késett a kártérítés,

a gazdák többsége már nem is jelenti a kárt, nem bajlódnak a bejelentéssel.

Demeter Ferenc szerint akkor lesz aktuális a medvék azonnali eltávolítása, miután betakarítják a mezőkről a termést, a vadak nem jutnak könnyű élelemhez, és újra bemerészkednek a településekre.

Sok még a kérdőjel

Egyik napról a másikra nem oldódik meg a településekre bejáró, az emberéletet és a javakat veszélyeztető medvék problémája – vallja azonban Rétyi Csaba, a Kovászna Megyei Sporthorgászok és Vadászok Egyesületének igazgatója. Mint a Krónika megkeresésére tegnap elmondta, a kormányrendelet egy első lépés, ám annak alkalmazása csak enyhíti, de nem oldja meg a problémát.

Idézet
A vadászok még nem látják át pontosan, hogy mekkora terhet ró rájuk ez a feladat, ezért egyelőre halogatják a szerződéskötést. Már érkeznek a megkeresések az önkormányzatoktól, többször találkoztunk, egyeztettünk, keressük a legjobb megoldást”

– részletezte Rétyi Csaba. Rámutatott, eddig is mindig mentek, ha a csendőrség arról értesítette őket, hogy medveveszély van a településeken, ám attól tartanak, ha szerződést kötnek, folyamatosan kell őrizniük a falvakat, erre pedig nincs fizikai lehetőség.

Fenntartások vannak amiatt is, hogy a vadászok nem használhatják a fegyvert belterületen.

Idézet
Ha a vadász belterületen meghúzza a ravaszt, már indul is a bűnvádi eljárás, másnap leszerelik”

– irányította rá a figyelmet az egyesület igazgatója. Erről is egyeztetnek a rendőrség fegyverekkel foglalkozó ügyosztályával, mielőtt meghozzák a döntést.

„A polgármesterek által koordinált bizottság munkáját megfelelően össze kell hangolni, hiszen megnehezíti a folyamatot, hogy több szakterületről kell összehívni a tagokat. Az elmúlt hetekben egy gépkocsi által elgázolt, sérült medvét kellett elaltatni, reggeltől délig telefonálgattak, amíg minden érintett hatóság képviselője összegyűlt”– idézte fel Rétyi Csaba.

Az is kérdés, hogy lehet elűzni a medvét, hiszen eddig is próbálkoztak, hangoskodnak, petárdákat dobálnak, ám a tapasztalat szerint a medve csupán száz méterrel megy odébb, és amint a csendőrök, vadászok távoznak, újra visszatér. Arra sem tudják egyelőre a választ, hová szállítják majd az elaltatott medvét.

Ha Sugásfürdőről elviszik Kommandóra, akkor ott jár be majd a faluba, vagy az sem kizárt, hogy visszatér a megszokott helyére.

„A települések környékén portyázó, a falvakba bejáró medvék többsége már a közelben született, ezt a viselkedést szokták meg, soha nem mennek vissza az erdőbe, ott nem tudnak megélni, így nincs ahová kergetnünk, szállítanunk ezeket” – mutatott rá Rétyi Csaba. Hangsúlyozta, a vadászegyesületeknek csak kárt okoznak a medvék, megeszik az élelmet, amit felhordanak a vaddisznóknak, a szarvasoknak, viszont a medvét nem szabad etetni. „Éjjel-nappal hívnak, megyünk szívesen szerződés nélkül is, de sok esetben tehetetlenek vagyunk. Rengeteg medve van a mezőkön, a kukoricatáblákat teljesen tönkretették. Arra nincs kapacitásunk, hogy folyamatosan őrizzük a falvakat, a termőföldeket” –  részletezte Rétyi Csaba, aki szerint az állományszabályozásra feltétlenül szükség van, különben nem tudnak megbirkózni az elszaporodott, rengeteg medvével.

Az állatorvosoknak is fel kell készülniük

„Megvannak a szerződéskötés feltételei, a típusnyomtatványok, az árak, a folyamatnak be kell indulnia, az állatorvosoknak is fel kell készülniük, hogy teljesítsék az elvárásokat” – mondta megkeresésünkre Örsi Csaba állatorvos, a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság vezetője. Jelezte egyúttal, hogy Háromszéken egyetlen állatorvosnak van bódító lövedékes távcsöves puskája és engedélye, tehát csak ő teljesíti a szerződéskötés feltételeit.

Egy ilyen fegyver 3–4 ezer euróba kerül, tehát elég nagy befektetés, eddig az állatorvosok többsége nem volt érdekelt, hogy megszerezze a fegyvertartási engedélyt, majd megvásárolja a puskát.

Az igazgató abban reménykedik, hogy a szerződéskötés lehetősége ösztönzően hat az állatorvosokra, hogy mindezt megtegyék. Tudomása szerint még egy esetben folyamatban van az engedélyeztetés.  Hangsúlyozta, az orvosnak tapasztalatra is szert kell tennie, bár 30–40 méterről el lehet találni a vadat a bódítólövedékkel, ám pontosan ki kell számolni az adagot, hogy elérje a megfelelő hatást. Ugyanakkor csak olyan állatorvos kérhet fegyverre engedélyt, aki rendelőt működtet, hiszen másként nem rendelhet altatót.

1 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói

Életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta a Bihar megyei törvényszék azt a háromtagú nagyváradi bűnbandát, amelynek tagjai tavaly brutálisan meggyilkolták az általuk prostitúcióra kényszerített fiatal magyar nőt, húgát pedig súlyosan sanyargatták.

Életfogytiglant kaptak a nagyváradi Tóth Henrietta gyilkosai, húgának megkínzói
2025. május 10., szombat

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után

Magyarországról semmilyen módon nem kívánjuk befolyásolni a romániai elnökválasztást – posztolta szombaton Orbán Viktor miniszterelnök azután, hogy telefonon egyeztetett Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel.

Orbán egyeztetett Kelemennel a miniszterelnök Simionról tett kijelentése után
2025. május 10., szombat

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál

Szombaton is több mint 130-an dolgoznak a parajdi sóbányánál a hét eleje tartó vízszivárgások megállításán.

Gőzerővel dolgoznak a parajdi sóbányánál
2025. május 10., szombat

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes

Aki földúlta dédapáink sírjait, aki támadja a székely és a magyar zászlót, az anyanyelvhasználatot, iskoláinkat, az nem a mi emberünk – jelentette ki az RMDSZ elnöke szombaton, a szélsőségesen nacionalista George Simion államfőjelöltre utalva.

Kelemen Hunor: Simion se nem szuverenista, se nem keresztény, ő magyarellenes
2025. május 09., péntek

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal

A konklávé május 8-án Robert Francis Prevost amerikai bíborost választotta meg a katolikus egyház vezetőjének, aki XIV. Leó pápa néven kezdi meg szolgálatát. A pápaválasztásról Oláh Zoltán nagyprépost, kanonok beszélt a Krónikának.

Az új pápának tanúságtétel által kell a hitben járásra buzdítania – Interjú Oláh Zoltán nagypréposttal
2025. május 09., péntek

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök

A 33,6 köbméter illegálisan szállított faáru mellett egy Suceava megyében bejegyzett utánfutós tehergépkocsit is lefoglalták a Bihar megyei rendőr-főkapitányság egyenruhásai egy ellenőrzés során Nagyürödgdön.

Nem csak az illegális faszállítmányt, hanem a teherautót is lefoglalták a rendőrök
2025. május 09., péntek

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe

Előbb 24 órára, majd bírósági döntés alapján 30 napra őrizetbe vettek két szatmárnémeti férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy kiskorúaknak árult drogot.

Középiskolásoknak drogot áruló szatmári férfiakat vettek őrizetbe
2025. május 09., péntek

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében

Két ember meghalt, ketten pedig súlyosan megsérültek egy pénteki balesetben a Kolozs megyei Nádasszentmihályon.

Két személy meghalt egy közúti balesetben Kolozs megyében
2025. május 09., péntek

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban

Természetbarátokat és környezetvédelem iránt érdeklődőket várnak szombaton a kolozsvári Keleti parkba, ahol egy különleges vezetett túra keretében szakértők mutatják be a terület értékeit, biodiverzitását.

Vezetett barangolás a kolozsvári Keleti parkban
2025. május 09., péntek

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen

A kolozsvári Műszaki Egyetem (UTCN) automatizálási és számítástechnika kara két eseménnyel várja szombaton a középiskolás diákokat és szüleiket: matematika felvételi szimulálásával, valamint nyílt nappal.

Nyílt nap és próbafelvételi a kolozsvári Műszaki Egyetemen