Képünk illusztráció
Fotó: Pixabay
Gondatlanságból elkövetett emberölés bűntette miatt nyomoz a Fehér megyei rendőrség egy 41 éves nő ügyében, aki csütörtök este halt meg, nem sokkal azután, hogy a nagyenyedi kórházban egy sürgősségi műtéthez elaltatták.
2023. május 26., 14:232023. május 26., 14:23
A rendőrök azt követően indítottak nyomozást, hogy az egészségügyi intézmény képviselői értesítették a páciens haláláról – írja a News.ro hírügynökség.
Információik szerint a nyomozás gondatlanságból elkövetett emberölés bűntette miatt folyik, és a nő hozzátartozóitól nem érkezett bejelentés.
A nagyenyedi városi kórház orvosigazgatója, Mircea Domșa orvos elmondta, a nő két nappal korábban jelentkezett a sürgősségi osztályon nemi szervi daganattal.
Miután csütörtökön erős fájdalmai voltak, úgy döntöttek, megműtik. Az orvos szerint a műtőben a páciens először rahinesztéziát kapott, ami nem volt hatásos, ezért orotracheális érzéstelenítést kapott, amitől
Mircea Domșa közölte: az ilyen esetek nagyon ritkák.
Elmondása szerint a sebészek nem tudták felnyitni a beteget. A műtőben újraélesztették, majd az intenzív osztályra szállították, ahol másodszor is szív- és légzésleállást szenvedett, és már nem sikerült újraéleszteni.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba került egy 30 éves Brassó megyei férfi, aki ellen a sepsiszentgyörgyi rendőrség indított nyomozást csalás vádjával. A gyanúsított 9 ezer lejt csalt ki cégektől.
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) közölte, feladatának érzi, hogy hangot adjon a diákoknak és pedagógusoknak.
Augusztus 27–31. között rendezik meg a 12. Vásárhelyi Forgatagot Marosvásárhelyen. A rendezvénysorozattal idén a „vásárhelyiséget” ünneplik, valamint Bolyai Farkas születésének 250. évfordulója alkalmából a világhírű matematikus előtt is tisztelegnek.
A Székely Nemzeti Tanács szerint az európai parlamenti képviselők számos elégedetlenségének és az Európai Bizottsággal (EB) szemben megfogalmazott kritikáinak nincsen más elvi kerete, mint éppen a nemzeti régiókért indított polgári kezdeményezés.
Kétnapos kényszerszünet után pénteken újraindultak Parajdon a Korond-patak elterelési munkálatai – számolt be a helyszínen tartott sajtótájékoztatóján a Salrom vállalat beruházási igazgatója.
Új parkolási díjakat vezettek be a kolozsvári repülőtér melletti Park & Ride parkoló hatékonyabb kihasználtságáért – közölte Oláh Emese, a kincses város RMDSZ-es alpolgármestere.
Egymást érik a medvetámadásokról szóló hírek. Nyolc évbe telt, amíg több tucat ember halála révén sikerült irányt szabni a romániai vadgazdálkodásnak, de a Krónikának nyilatkozó szakember szerint egyik napról a másikra nem lesz látványos változás.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
A levegőben lóg a kolozsvári metró építése, mivel az önkormányzat sem a finanszírozást nem biztosította, sem a műszaki terveket nem véglegesítette, így építési engedélye sincs – vonta meg a nem túl kecsegtető mérleget a Pro Infrastruktúra Egyesület.
A magyarországi Piramis zenekar által „ihletett” kolozsvári magyar „csövesek” viselkedését, öltözékét, szokásait, lázadását is figyelemmel követte a kommunizmus idején a romániai titkosszolgálat, a Securitate.
szóljon hozzá!