Kulcsár Terza József: Székelyföld volt, van és lesz

•  Fotó: Bíró Blanka

Fotó: Bíró Blanka

A székelyföldi jelképüldözés ellen emelt szót napirend előtti felszólalásában kedden a képviselőházban Kulcsár Terza József képviselő, a Magyar Polgári Párt (MPP) Kovászna megyei elnöke.

MTI

2017. május 09., 17:592017. május 09., 17:59

A háromszéki politikus, aki az RMDSZ és az MPP választási megállapodásának eredményeként a szövetség jelöltlistáján jutott decemberben parlamenti mandátumhoz, úgy értékelte: Románia nem nevezhető jogállamnak, sem demokráciának, sem európai államnak, hiszen egy demokráciában biztosítják a polgárok egyenlőségét, szólásszabadságát, a közösségi jelképek és az anyanyelv szabad használatát.

A romániai magyar közösség nem kér több jogot, mint amennyi minden európai nemzetet megillet - hangsúlyozta a képviselő.

Kifogásolta, hogy miközben az ország más többi történelmi régióiban - a Bánságban, Máramarosban, Moldvában, Olténiában és Munténiában - szabadon használják saját jelképeiket, ugyanezt a Székelyföldön az igazságszolgáltatás bünteti. Kulcsár Terza József leszögezte: a romániai magyarság nem akar egyebet, mint az 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozatba foglalt, máig beváltatlan ígéretek teljesítését.

A hazafiságot magyarellenességként értelmező román képviselőtársaihoz, és a Székelyföld létét is letagadó, „háttérből irányított gyűlölködőkhöz” intézett utolsó mondatát a képviselő románul és magyarul is elmondta.

„Székelyföld volt, van és lesz, és soha nem leszünk szolgák a szülőföldünkön” - zárta parlamenti felszólalását az MPP politikusa.

Felszólalása kedden reggel, a politikai nyilatkozatoknak fenntartott órában, meglehetősen alacsony jelenlét közepette hangzott el.

Az utána következő Corneliu Bichinet azonnal reagált a magyar képviselő szavaira, leszögezve: Románia márpedig európai demokratikus jogállam. A Népi Mozgalom Pártjának (PMP) Vaslui megyei képviselője felszólította az MPP politikusát, hogy tartsa be az ország törvényeit, „szeresse a románokat, ahogy ők is szeretik a magyarokat”, és a székelyek képviselőjeként csatlakozzon Klaus Iohannis államfő, illetve mindazok erőfeszítéseihez, akik Románia modernizálásán és a harmónia megteremtésén dolgoznak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak

Az országos helyreállítási tervbe (PNRR) foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak, hogy a 2026. augusztus végéig megvalósítható projekteknek biztosított legyen a finanszírozásuk – jelentette ki hétfőn Ilie Bolojan.

Bolojan a polgármestereknek: a PNRR-be foglalt beruházások tervezett módon folytatódnak
2025. augusztus 18., hétfő

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával

Nicușor Dan hétfőn családostól Verespatakon járt, ahol meglátogatta a római kori tárnákat, és találkozott a Fogadj örökbe egy házat Verespatakon műemlékvédelmi program önkénteseivel.

Nicușor Dan Verespatakra látogatott a családjával
2025. augusztus 18., hétfő

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre

Nőtt a többszörös kibertámadás lehetősége a romániai energetikai rendszer ellen az energiaügyi minisztérium szerint, ami nyomást gyakorolna az árakra, a kormány ezért kiberbiztonsági incidensekre reagáló központot kíván létrehozni.

Az energetikai rendszer elleni kibertámadásoktól tart a kormány, kiberbiztonsági központot hoz létre
2025. augusztus 18., hétfő

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást

A betétdíjas visszaváltási rendszer (RetuRO) keretében külön rekeszeket szerelhetnek fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást.

Rekeszeket szerelnének fel a szemetesekre, hogy megelőzzék a betétdíjas csomagolások utáni guberálást
2025. augusztus 18., hétfő

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD

A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu hétfőn kijelentette, hogy a második deficitcsökkentő csomag közigazgatással és az adómódosításokkal kapcsolatos intézkedéseiről további egyeztetésekre van szükség a koalícióban.

Továbbra is csak „fél lábbal” vesz részt a koalíció munkálatain a PSD
2025. augusztus 18., hétfő

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben

Az elmúlt öt egyetemi évben (2019–2024) több mint 55 000 külföldi hallgató végzett alap-, mester- és doktori képzésen romániai egyetemeken – derül ki a Profit.ro által ismertetett hivatal

Több tízezer külföldi diák tanul romániai egyetemeken, Magyarország az élmezőnyben
2025. augusztus 18., hétfő

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot

Változtak a kiskorúak külföldre utazásának szabályai: ezentúl a gyerekeket kísérő felnőtteknek – nagyszülők, rokonok, barátok – nem kell felmutatniuk papíralapú bizonylatot a bűnügyi nyilvántartásukról (cazier judiciar).

Nem kell már felmutatniuk a határon a kiskorúak kísérőinek a bűnügyi nyilvántartásról szóló bizonylatot
2025. augusztus 18., hétfő

Hosszú hétvégi mérleg: kevesebb esethez riasztották a katasztrófavédelmet, mint tavaly

A hosszú hétvégén a tűzoltók által kezelt beavatkozások több mint 70 százaléka sürgősségi orvosi segítségnyújtás volt – tájékoztatott hétfőn a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).

Hosszú hétvégi mérleg: kevesebb esethez riasztották a katasztrófavédelmet, mint tavaly
2025. augusztus 18., hétfő

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot

Az idei pótérettségin részt vett fiatalok 28,4 százalékának sikerült a vizsgája az óvások előtti eredmények szerint – közölte az oktatási minisztérium.

Pótérettségi: a vizsgázók kevesebb mint harmada ért el legalább 6-os átlagot
2025. augusztus 18., hétfő

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni

A kormány nem nyesi vissza a beruházásokra szánt összegeket, mert ami nem létezik, azt nem lehet visszanyesni – szögezte le Dominic Fritz temesvári polgármester, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke egy hétfőn.

Fritz: nem vesszük el a beruházásokra szánt pénzt, mert ami nincs, azt nem lehet elvenni