Ködbe vesző építkezés

•  Fotó: Biró István

Fotó: Biró István

A Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem Emil Boc polgármester hiányzó aláírása miatt nem tud immár hónapok óta hozzálátni kolozsvári székhelye felépítéséhez. Az eredeti tervek szerint már a 2008–2009-es tanévet az új épületben kellett volna elkezdeni, de az építkezés elakadt az engedélyezésnél. A kolozsvári városházán elõbb a repülésügyi hatóság engedélyének hiányára hivatkozva halasztották el az engedély kibocsátását, a nyár óta azonban magyarázatot sem adnak a késésre.

Gazda Árpád

2008. december 19., 17:172008. december 19., 17:17

A hivatal valamennyi szakbizottsága jóváhagyta a kérvényt, Emil Boc azonban nem látta el kézjegyével. A polgármester – akinek energiáit jelenleg a bukaresti nagypolitika ügyei kötik le – ráadásul az aláírási jogot sem ruházta át helyetteseire. László Attila alpolgármester cáfolta, hogy az RMDSZ-nek politikai árat kellene fizetnie az aláírásért, a késésre azonban õ sem tudott magyarázatot adni. A Sapientia terveit az a tény is módosíthatja, hogy az építkezés fedezetét egy egyhektáros telek eladásából kellene elõteremteni. A gazdasági válság azonban megbénította az ingatlanpiacot.

„2008 szeptemberében remélhetõleg már az új épületben kezdhetjük a tanévet” – nyilatkozta a Krónika 2006. október 26-i számában Tonk Márton, a Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem kolozsvári karának dékánja. A két évvel ezelõtti tervek azonban nemcsak hogy nem teljesültek, a magyar egyetem még csak hozzá sem kezdhetett az építkezéshez. A kolozsvári Tordai út elején, a Szabók bástyájától mintegy száz méterre fekvõ telek afféle foghíjként éktelenkedik Kolozsvár szívében. 

„Nyár óta késik az építési engedély kibocsátása” – nyilatkozta a Krónikának Tonk Márton. Nem is leplezte elégedetlenségét, hogy a kolozsvári polgármesteri hivatal se igent, se nemet nem mond, noha törvény kötelezi arra, hogy 30 napon belül elbírálja a kérvényeket. „Ha az iratcsomó benyújtásakor tízezer eurót meghaladó összeget kellett befizetni a hivatal számlájára, elvárnánk, hogy legalább válaszra méltassanak” – nyilatkozta Tonk Márton. Hozzátette, megannyi hatósági engedély érvényessége járhat le a késlekedés miatt. Ha ezeket újra be kell szerezni, az tekintélyes összegbe kerül. 

A Sapientia ez év március 28-án kérvényezte a városházán az építési engedély kibocsátását. Az egyetemen úgy tudják, a kérvény valamennyi szûrõn átment, hónapok óta már csak Emil Boc aláírása hiányzik a dokumentumról. A kolozsvári polgármestert azonban a bukaresti nagypolitika dolgai kötik le, jelenleg éppen kormányalakítással van elfoglalva. 

Hivatali aktahegyek

László Attila, Kolozsvár RMDSZ-es alpolgármestere épp egy tekintélyesen halmozódó aktacsomó lapjainak az aláírásával van elfoglalva, amikor irodájába érkezünk. A Sapientia kérvénye azonban nincs az iratok között. „Emil Boc polgármester minden egyéb területen átruházta a két alpolgármesterre az aláírás jogát, az építési engedélyek aláírási jogát azonban megtartotta magának” – magyarázza László Attila. Az alpolgármester emlékezete szerint elõször arra hivatkozva napolták el az engedély kibocsátását, hogy a kérvényezõ nem szerezte be a repülésügyi hatóság beleegyezését. A hatóságnak azt kellett tanúsítania, hogy a hétemeletes épület nem esik a kolozsvári repülõtéren fel- és leszálló repülõk útvonalába. A Sapientiánál már ezt is afféle akadékoskodásnak tekintették, hiszen a telek a feleki domb lábánál fekszik, ráadásul tõle száz méterre, a Cipariu tér sarkán magasabb tömbházak állnak. A bizonylatot ennek ellenére még a nyári hónapokban beszerezték a repülésügyi hatóságtól. 

László Attila elismerte, vannak olyan helyzetek, amikor egy-egy hasonló kérés bekerül a pártok közötti tranzakciós kosárba, és politikai árat kell fizetni egy-egy aláírásért. Hozzátette azonban, nem tud arról, hogy a polgármester feltételekhez kötötte volna az aláírást. „Hetente kétszer, háromszor is megemlítem, hogy ideje lenne aláírni, mégsem kerül rá az iratra a polgármester kézjegye” – magyarázza László Attila. Hozzáteszi, sikertelen volt azon igyekezete is, hogy kihallgatási idõpontot eszközöljön ki a polgármesternél a Sapientia Alapítvány elnöke, Kató Béla és Tonk Márton dékán számára. Az alpolgármester magyarázatképpen azt is megjegyzi, az utóbbi években fellazult az építési fegyelem a városban, és a polgármesteri hivatalnak rendkívül sok gondot okoznak a megfelelõ engedélyek nélkül épített magas épületek. 

A telekár feladványa

Az egyetem eredeti elképzelései amiatt is módosulhatnak, hogy az engedély késése miatt immár a gazdasági válság körülményei közepette kell nekifogni az építkezésnek. A költségeket ugyanis egy egyhektáros telek eladásával kellene elõteremteni. Ezt a Sapientia évekkel ezelõtt 55 dolláros négyzetméterenkénti áron vásárolta, de a nyáron – egy felmérés szerint – ennek a tizenötszörösét érte a telek. A meghirdetett versenytárgyaláson azonban egyik érdeklõdõ sem volt hajlandó ennyit fizetni, mostanra pedig megbénult az ingatlanpiac.

„Ha most azonnal kellene a pénz, csakis a piaci ár alatt tudnánk értékesíteni a telket” – nyilatkozta a Krónikának az egyetemet mûködtetõ Sapientia Alapítvány elnöke. Kató Béla úgy vélte, ennek ellenére nem kellene sokáig halogatni az építkezés elkezdését. Jelenleg ugyanis a bérleti díjak is terhelik a kar költségvetését. A kolozsvári karon tanuló diákok a Bocskai-házban és egy, a református egyháztól bérelt iskolaszárnyban hallgatják az elõadásokat. „Mint a nagyüzemben. Reggeltõl estig tanítunk ezekben a termekben” – magyarázza Kató Béla. Ennek ellenére sikerült összeállítani a kolozsvári média szak akkreditációs dossziéját. Ezzel éppen csütörtökön mentek Bukarestbe a Sapientia kolozsvári képviselõi. „Keresünk egy olyan hangárt, ahol az új épület átadásáig stúdiót rendezhetnénk be” – nyilatkozta Tonk Márton, aki szerint tudják teljesíteni az akkreditációs törvény által megkövetelt minimális feltételeket. A kolozsvári karon jelenleg média szak, környezettudományi szak és európai tanulmányok szak mûködik, ezeken mintegy 200 diák tanul. Az egyetem vezetõi jövõre kívánják elindítani a jogászképzést is Kolozsváron. 

Utat engedtek a fénynek

A tervezett új egyetemépület egyébként mintegy 4800 négyzetméteres felületet biztosítana az oktatásra. Az FKM Építészmûhely két tömbbõl álló épületegyüttest tervezett, melyeket a közbelsõ faburkolatú díszudvar fölötti átjáró híd köt össze. A hátsó, hétemeletes torony földszintjén lenne az egyetem nagy aulája, a legfelsõ szintjén pedig a könyvtára. Az utca felõli tömbben mûködne az intézmény adminisztrációja. A tervezõk a média szak stúdióit, vágóit a föld alá képzelték el. „Ezekben ugyanis nincsen szükség természetes megvilágításra” – nyilatkozta két évvel ezelõtt Macalik Arnold, az FKM építésze. Az egyéb épületrészeknél viszont fontos szempontnak tekintették, hogy szabad utat engedjenek a természetes fénynek. 

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 18., hétfő

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára

Befejeződött a restaurálás, hétfőtől ismét látogatható a Hunyad megyei Szászváros vára.

Befejeződött a restaurálás, ismét látogatható Szászváros vára
2025. augusztus 18., hétfő

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok

A Kolozsvári Magyar Napok sikere számomra azt bizonyítja, hogy van jövője a magyar közösségnek, mégpedig reményteljes – hangoztatta Sulyok Tamás köztársasági elnök hétfőn este a kincses városban.

Lelki köztársaság ünnepe, a megélt valóság természetessége a Kolozsvári Magyar Napok
2025. augusztus 18., hétfő

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben

A hét első napjaiban Erdélyben 22 fokra, Máramarosban és Moldvában 25–26 fokra csökkent a nappali hőmérséklet maximális értékeinek átlaga, jövő héttől pedig a megszokottnál hűvösebb lesz az idő a legtöbb régióban.

Enyhülés a hőség után: a megszokottnál hűvösebb idő várható a következő két hétben
2025. augusztus 18., hétfő

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő

Kolozsváron folytatta hétfőn háromnapos erdélyi magánlátogatását Sulyok Tamás államfő, aki a Barabás Miklós Céh Bánffy-palotában berendezett rendhagyó tárlatát és a kolozsmonostori Nagyboldogasszony (Kálvária) plébániatemplomot tekintette meg.

Kolozsváron folytatta erdélyi látogatását Sulyok Tamás államfő
2025. augusztus 18., hétfő

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra

A 150 éve elhunyt Kriza János püspöknek avatott szobrot a Fehér megyei Torockón a Magyar Unitárius Egyház.

Aki a teljességgel mérte magát: Torockón áll Kriza János szobra
2025. augusztus 18., hétfő

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek

Zivatarokra, jégesőre és erős szélre vonatkozó másodfokú (narancssárga) riasztást bocsátott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Vâlcea, Olt, Argeș, Teleorman megyére, valamint Fehér, Szeben, Brassó, Dâmbovița és Prahova megye hegyvidékére.

Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek a meteorológusok, erdélyi megyék is érintettek
2025. augusztus 17., vasárnap

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben

Erdély több pontján is károkat okozott a vihar vasárnap, számos helyen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem egységeinek.

Kolozsváron fa dőlt egy épületre, több helyen is kárt okoztak a vasárnapi viharok Erdélyben
2025. augusztus 17., vasárnap

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében

Háromnapos magánlátogatásra érkezett Kolozs megyébe Sulyok Tamás köztársasági elnök és kísérete. Vasárnap Bonchidára és Válaszútra látogattak, majd megtekintették a kolozsvári Szent Mihály-plébániatemplomot.

Sulyok Tamás Kolozs megyében: közvetlen hangulatú elnöki látogatás Erdély szívében
2025. augusztus 17., vasárnap

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban

A Máramaros megyei Salvamont hegyimentőegységei egy kilenc gyermekből és két felnőttből álló csoportot mentett ki a szombatról vasárnapra virradó éjszaka a Radnai-havasokból – tájékoztatott vasárnap Dan Benga.

Kilenc gyereket és két felnőttet kellett kimenteniük a hegyimentőknek a Radnai-havasokban
2025. augusztus 17., vasárnap

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban

Újabb negatív rekordot – vagy ahhoz közeli eredményt – könyvelhet el a Román Vasúttársaság (CFR): mintegy tíz órába került egy szerelvény számára, hogy megtegyen 150 kilométert.

A román vasút újabb negatív rekordja: közel tíz óra alatt tett meg 150 kilométert egy vonat a Partiumban