Bőröndből árulta a drogot
Fotó: Arad Megyei Rendőr-főkapitányság
Elfogtak egy drogkereskedőt a rendőrök és a szervezett bűnözés elleni ügyosztály nyomozói Aradon. A 30 éves férfi épp túl akart adni több mint hét kilogramm kannabiszon, amikor elcsípték. A drogot több bűnjel kíséretében lefoglalták.
2025. április 01., 14:332025. április 01., 14:33
A hétfői rajtütésről keddi közleményében számolt be az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság. E szerint a nyomozati anyagból kiderült, hogy a 30 éves férfi márciusban több ízben is beszerzett, majd értékesített veszélyes kábítószert. Akkor fogták el a drogdílert, amikor Aradon megpróbált túladni 7,2 kg kannabiszon, amiért 18 900 lejt kapott.
Elfogása után a rendőrség négy helyszínen tartott házkutatás, ahol az illető lakott, illetve ahol a drogkereskedést folytatta, és több bűnjellel együtt egy személygépkocsit is lefoglaltak.
A férfit 24 órára őrizetbe vették, kedden pedig a törvényszék elé állították, kérve az előzetes letartóztatását.
Mindhárom protestáns egyház – református, evangélikus, unitárius – püspöke jelen volt a Szent Mihály-templomban rendezett közös imaalkalmon, amelyet a városért és a magyar közösségért tartottak a Kolozsvári Magyar Napokon.
Előzetes letartóztatásba került egy 36 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy néhány napja eltűntnek nyilvánított kiskorút – számolt be szerdán a Kovászna megyei rendőrség.
Két székelyföldi mezőgazdasági szakember kapott Széchenyi Imre Díjat Nagy István agrárminisztertől Szent István ünnepe alkalmából.
A magyarság nem hasonult meg és semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről, megtartotta a keresztény Magyarországot abban a valójában, amelyben az államalapító király ezer évvel ezelőtt ráhagyta – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc Kolozsváron.
Egy személy életét vesztette szerdán Fehér megyében, az A1-es autópályán, miután egy teherautó elgázolta.
A nemzet születésnapja nemcsak az ország ünnepe, hanem minden magyaré – hangoztatta Varga-Bajusz Veronika államtitkár szerdán a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban a Partiumi Magyar Napok keretében rendezett augusztus 20-i ünnepségen.
A Házsongárd Alapítvány civil kitartása és a budapesti Nemzeti Örökség Intézet intézményi tapasztalata találkozott egy kerekasztal-beszélgetésen, az idei Kolozsvári Magyar Napok keretein belül.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
szóljon hozzá!