Gyermekpornó terjesztése miatt harminc napra előzetes letartóztatásba helyeztek csütörtökön délelőtt egy Bihar megyei pedagógust.
2014. november 28., 17:012014. november 28., 17:01
Az érkörtvélyesi általános iskolában fizikát és kémiát tanító 36 éves Marozsán Andrást azzal gyanúsítja a rendőrség, hogy 2013 decembere és 2014 novembere között olyan pornográf tartalmú anyagokat tárolt és osztott meg a világháló segítségével, amelyben kiskorúak szerepelnek.
„Nem is gondoltam volna ilyet” – mondta a Krónikának B. Petra, Marozsán egy volt diákja.
Nagyjából 5-6 éve tanította őt a pedagógus, de emlékeiben nem talált pedofíliára, deviáns szexuális hajlamra utaló jeleket a férfi részéről. „Ugyanúgy viccelődött, mint bárki más. Talán voltak kétértelmű megfogalmazásai, de nem annyira erősek vagy gyakoriak, hogy az kirívó lett volna” – magyarázta.
Amióta befejezte az általános iskolát, elkerült Érkörtvélyesről, volt tanárával sem találkozott, ugyanakkor leszögezte: tudomása szerint az iskolában Marozsán nem kísérelt meg gyermekpornót terjeszteni és a diákokkal sem volt illetlen a viszonya.
Vincze Márta, a körtvélyesi Balási József Gimnázium igazgatóját is váratlanul érte a hír, hiszen mint lapunknak elmondta: a férfi már 14 éve dolgozott náluk, érmihályfalviként naponta ingázott a munkahelyére, és soha semmilyen panasz nem érkezett rá, sem a diákok, sem pedig a szülők részéről.
„Mondhatom, hogy sokkos állapotban van a teljes tanári kar. A munkájával mindig elégedettek voltunk, mindig pontos volt, megbízható és lehetett rá számítani” – mutatott rá a tanintézet vezetője. Hozzátette, ilyesmit nem is sejtettek, mert bár jó viszonyt ápolt munkatársaival, azt nem tudták, hogy kollegájuk mivel foglalkozik a szabadidejében. „Délben összehívtuk a vezetőségi tanácsot és a vizsgálat idejére felfüggesztettük a munkaszerződését. Utána meglátjuk, mi történik. Reméljük, hogy a gyanú hamisnak bizonyul” – magyarázta Vincze.
Marozsán Andrást szerdán vették őrizetbe a nagyváradi szervezettbűnözés-ellenes ügyosztály (DIICOT) ügyészei.
Mindhárom protestáns egyház – református, evangélikus, unitárius – püspöke jelen volt a Szent Mihály-templomban rendezett közös imaalkalmon, amelyet a városért és a magyar közösségért tartottak a Kolozsvári Magyar Napokon.
Előzetes letartóztatásba került egy 36 éves férfi, akit azzal gyanúsítanak, hogy megerőszakolt egy néhány napja eltűntnek nyilvánított kiskorút – számolt be szerdán a Kovászna megyei rendőrség.
Két székelyföldi mezőgazdasági szakember kapott Széchenyi Imre Díjat Nagy István agrárminisztertől Szent István ünnepe alkalmából.
A magyarság nem hasonult meg és semmilyen nyomásra nem mond le Szent István értékeiről, megtartotta a keresztény Magyarországot abban a valójában, amelyben az államalapító király ezer évvel ezelőtt ráhagyta – hangsúlyozta Nacsa Lőrinc Kolozsváron.
Egy személy életét vesztette szerdán Fehér megyében, az A1-es autópályán, miután egy teherautó elgázolta.
A nemzet születésnapja nemcsak az ország ünnepe, hanem minden magyaré – hangoztatta Varga-Bajusz Veronika államtitkár szerdán a szatmárnémeti római katolikus székesegyházban a Partiumi Magyar Napok keretében rendezett augusztus 20-i ünnepségen.
A Házsongárd Alapítvány civil kitartása és a budapesti Nemzeti Örökség Intézet intézményi tapasztalata találkozott egy kerekasztal-beszélgetésen, az idei Kolozsvári Magyar Napok keretein belül.
A kolozsvári Kétágú-templom tornyában működő Hóstáti Múzeumba látogattunk el a Gazdaszemmel sorozat e heti videós riportjában.
Van-e logika Donald Trumpnak, az Amerikai Egyesült Államok elnökének a vonalvezetésében? A Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa udvarán tartott kedd délutáni pódiumbeszélgetés résztvevői szerint nem könnyű ezt felfedezni, de minden bizonnyal van.
Nagyon sok összetevője van annak, hogy a külhoni magyarok többsége a Fidesz-KDNP-t támogatja, ugyanakkor igazságtalan és alaptalan elmarasztalni őket amiatt, hogy részt vesznek a magyarországi választáson – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napokon.
szóljon hozzá!